"Ez lesz a veszted, mind a kettőnk veszte"
December 21.
Nem tudtam felkelni, a szememet se tudtam kinyitni, bedagadt a sírástól. András indította el a gyerekeket iskolába. Délutánig feküdtem és szenvedtem. András óránként hazatelefonál, jobban vagyok-e már. Meguntam, kikapcsoltam az összes telefont. Aztán vissza, mert mi van, ha a gyerekek szólnának haza. Csak minden második csörgésre veszem fel.
Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Álljak elé, és kérdezzek rá? Vagy hagyjam az egészet, és várjam ki a végét? Tegyek úgy, mintha mi sem történt volna, mintha semmit se tudnék? De meddig lehet így színészkedni? És mindjárt karácsony! Komolyan mondom, elfog a szédülés és a hányinger, igen, döbbenetes hányingerem támad, ha arra gondolok, végig kell csinálnom az ünnepeket, mosolyogva. Mit kezdek majd a fa alatt ezzel az érzéssel? Hogy nézek majd rá, a gyerekeimre? Mit mondok az anyósoméknak, amikor átjönnek hozzánk?
Esetleg írjam ki magamra: én egy megcsalt nő vagyok, de momentán nem szeretnék róla beszélni? Ó, hogy még munkám sincs? Micsoda málőr!
András a szokottnál korábban ért haza. Azt mondta, beszélnünk kell. Na, gondoltam magamban, eljött a pillanat, készülj Júlia! De téevdtem. Ő hosszasan azt fejtegette, bizonyára attól szenvedek, hogy nincs munkám. Hogy ne hagyjam el magam, mert értékes, jó szakember vagyok, s hogy az átmeneti nehézségek ne szegjék a kedvem. Erre a mondatra a fal felé fordultam és behunytam a szemem.
Megkérdeztem tőle, szeret-e még. Ebben a pillanatban értek haza a gyerekek. Csak jóval később szúrtam ki, hogy Andrásnak új telefonja van. Azt mondta, a munkahelyén kapta, ezen ingyen tudják egymást hívni a munkatársaival. Aha, mondtam.
Most mi van, nem hiszed? – kérdezte.
Dehogynem, miért is kellene mást gondolnom?
Á, egyáltalán nem feltűnő, hogy mindenhova az új telefonjával jár. A párnája alá rejti, azt hiszi, nem veszem észre. Reggel az az első dolga, hogy bekapcsolja, és az üzeneteit nézegesse. Nyilván az új projektről értekeznek hajnalban a kollegák… Azon tűnődtem, megölöm a férjem. Mondjuk, túladagolom a tökfőzeléket. Vagy egy kis véletlen gombamérgezés. Az remek. Abba biztos belehalna. De most komolyan. Megölöm és kész. Így lesz vége. És pont. Tervet kell készítenem!
