Van itt három nő. Negyvenen innen, negyvenen túl. (De nem mindenen túl!)
Szóval három nő, négy gyerek, öt férj, néhány válás (tengernyi könny). Meg nevetés is, persze, szerelem, eufória, lebegés (huszonkét szemránc.)
Meg egy csomó ügy, emlék, gondolat, őrült kaland. Egy csomó seb. Egy csomó görcs. (Egy csomó csomó, téli estéken bogozgatni való.)
Gyere nyugodtan te is, mondd el a történeted. Jó lenne, ha mindennap jönnél, a teáddal érkeznél, halk zenével. Aztán hátradőlnél, sóhajtanál, picit mosolyognál. Szóval, gyere, hozd magaddal a bogodat is, megoldjuk.
Nézd, itt ez a három nő, neked. Mert... (lásd fönt.)
Békésen haladok a sávomban a Thököly úton Zugló felől, mire az előttem haladó húszéves BNV befékez, a középső ujját rázogatja hátra, én tátogok, hogy mi a van, nézelődök mindenfelé, hogy kivel lehet baja. Hát velem. El nem tudom képzelni, mit vétettem, és már kerülöm…
Majd azt mondja a két tannyelvű, alapítványi bölcsödébe járó gyermekének. Viven drágám, ma busszal megyünk. És elindul. Szatyorral a karján, húzza maga mögött a rózsaszínnel leöntött gyereket, mint Róbert Gida Micimackót. És elkezdi a megállót keresni, meg a buszt, ami…