Ez a lány akkor érezné igazán jól magát, ha a világ egy csodaszép, virágos mező volna, és cirkalmas, szebbnél-szebb virágok nőnének mindenütt. Ő is az egyik varázslatos virág kelyhében lakna, és esténként, amikor felkel a Hold, magára hajtaná a virágszirmokat. Az emberek mind jók volnának, nem lenne bűn, háború, szomorúság.
Sajnos ez a lány gyakran szembesül azzal, hogy a világ nem ilyen. Otthon is olyan sok a zűr, a veszekedés. Mégsem adja fel, teremt magának egy saját kis világot, amit a szívében ápolgat, és befelé él.
Gyakran előfordul, hogy annak a bizonyos virágnak a kelyhét magára csukja, és hetekig elő sem dugja az orrát. Sokszor olyanokat bánt meg „hisztijeivel”, akik nem is tehetnek arról, hogy szomorú. Lehet, hogy valamikor réges-régen, egy előző életében ez a lány hercegnő volt, szolgák serege leste az óhaját. Ma már nem várja el, hogy szolgálják, bár titokban vágyik rá.
Bajok vannak a szerelemmel.
Nem volna szabad annyira kiadnia magát. Titokzatosabbnak, elérhetetlenebbnek kellene tűnnie. Nem szabadna ugrani az első csettintésre. A férfiak vadászni szeretnek, nem kell nekik az elébük hullott préda. Higgye el, hogy ő is sokat ér, hogy kellhet, hogy van valaki, aki egyszercsak megérkezik, amikor legkevésbé számít rá, és szerelemmel szereti majd. De ehhez először is az kell, hogy végre megszeresse és elfogadja önmagát.
Szépérzéke nagyon fejlett. Szívesen segít másokon, előszeretettel csinosít ki más lányokat, ért a kozmetikához, a sminkeléshez, a hajszobrászathoz, és szívesen is foglalkozik vele.
Nagy a szíve, legszívesebben keblére ölelné az egész világot. De sokszor megbántották már, ezért óvatos. Nagyon fél egy újabb csalódástól. Pedig az életet élni kell! Aki a virágszirmok mögé rejtőzik, arra nehezen talál rá a Virágok Hecege. Pedig létezik az a bizonyos herceg, nekem elhiheti.