Egyedül maradtam a szobában. Bámulom a polcokon sorakozó százhétféle színes üveget. Ki kell választanom közülük négyet. A négy üveg színe az én lelkiállapotomat jelzi majd, mindent elárul rólam a konzulensnek. Izgalmas.

Megakad a szemem egy kéken. Tiszta kék, mint az ég. Aztán egy mélyvörös vonz, majdnem fekete. Most megint az előbbi kék talál rám, de ebben az üvegben már kétféle színű a folyadék, a kék alatt üde zölddel. Utolsónak egy türkizt választok. Az üvegeket szépen az asztalra teszem, épp abban a sorrendben, ahogy fontosak a lelkemnek. A konzulens, aki most visszatér, elmosolyodik. Érdekes választás, mondja. És beszélni kezd. Rólam.
A sok kék meg türkiz egyértelműen megmutatja, mondja, hogy feladatom, lételemem a kommunikáció.

Mint kiderül, az első üveg – a színtiszta égkék – az én Léleküvegem. Azért választottam ezt az első helyre, mert ez áll legközelebb hozzám. Ez tükrözi a lelkem energiáját.
– Ez a Békeüveg – magyarázza a konzulens.  – Akinek ez a Léleküvege, különös kapcsolatban van az Univerzummal. Csatornaként működik: a fentről érkező információk kommunikátora. A gondolatok, amiket leír vagy kimond, nem belőle fakadnak, égi üzenetek.

Vegyes érzések támadnak bennem. Először is meghatódom, hogy ilyen fontos vagyok. Másrészt viszont kikérem magamnak, nem szoktam én plagizálni, más gondolatait írogatni. Mindenesetre hízelgő, hogy épp én lettem kiválasztva, mint égi szóvivő.
– Az írás a karmád. A sorsfeladatod. Muszáj írnod. Ez nem kérdés. És ahányszor csak megpróbálsz letérni erről az útról, a dolgok összeesküdnek ellened, és visszarángatnak a feladatodhoz. A Békeüveg a Szolgálat energiáját rejti. Nem térhetsz ki előle – mondja.
Idétlen vigyor ül az arcomra. Felszabadítanak a szavai, mintha mázsás rögöket görgettek volna le a lelkemről. Mégiscsak írhatok! Írnom kell! Muszáj! (Ezúton kérek elnézést minden volt és leendő olvasómtól.)

– A második üveg a személyiségednek azt a részét mutatja, amin úrrá kell lenned. Feladat ez, amit meg kell oldanod ahhoz, hogy teljesíteni tudd a karmád.
A vérszínű üvegre mutat.
Az jut szembe, hogy valójában nem is szeretem ezt az üveget, egyáltalán nem tetszik, túl sötét az alja, túl vizenyős a teteje, kicsit zavaros is, nem olyan szép tiszta, mint a többi. De mit csináljak, rám parancsolt, fogj meg, vegyél le a polcról, nézz meg jól...
– Mi ez? – kérdezem, és utálkozva nézegetem vöröskét.
– Ez a Nyolcvankilences. A te Kihívás-üveged. Erre van szükséged ahhoz, hogy végre leszállj az égből. Fogadjunk, hogy folyton pénzgondjaid vannak, hogy elfelejted befizetni a számlákat, rendszeresen otthon felejted az irataidat, mindig napközben merül le a mobilod, és a szerelmet is inkább plátóilag éled meg, mert már egy randi megszervezése is komoly erőfeszítést jelent a számodra?
Megdöbbenek. Honnan tud rólam ennyi mindent? A mobilom, bár lehet, hogy nincs lemerülve, otthon maradt, a tévé távirányítóját a frigóban találtam meg a minap.
– Fogadjunk – folytatja –, hogy gyakran érzed úgy, elveszett az erőd, elhagyott a lelkesedésed. Hogy a dolgok túlnőnek rajtad, és képtelen vagy kézben tartani a részleteket.
Bólogatok. Megadón. Megsajnál.
– A Nyolcvankilences üveg energiájára van szükséged ahhoz, hogy kapcsolódhass a földhöz. Neked nincs gyökered. Nincs talaj a lábad alatt. Csak felfelé vagy nyitva, az ég felé. Ez az üveg leföldel. Ez az üveg csupa energia. Lelkesedés. Szex. Földi örömök. A szeretet gyógyító ereje. Erejét a misztikumból meríti. Stabilitást hoz a számodra, pénzügyi sikert.
Már megint vigyorgok. Bár ilyen egyszerű lenne.

– Látom, nem hiszel nekem – pirít rám. – Nem gond, eleinte én sem hittem az egészet, eredendően szkeptikus vagyok. Mint irodavezető kerültem az Aura-Somához, és távol tartottam magam az üvegektől. De aztán azt láttam, hogy egyre több ember jön vissza boldogan, elégedetten, hogy megváltozott az élete. Amikor aztán rajtam is segített egy üveg, úgy döntöttem, hogy elvégzem az alapkurzust. Aztán jött a többi. Nemrég járt nálam egy lány. Nagyon szomorú volt és erőtlen. Nem volt állása, pénzügyileg teljesen instabil volt, és a kedvese is elhagyta. Elvitte a választott üvegét, és három hét múlva felhívott, hogy új állása van, minden rendbe jött, és feltűnt egy friss tavaszi szellő, egy új kapcsolat a színen.
– Hiszek – mondom, és szorgosan bólogatok. 
– Majd hiszel, ha megtapasztalod a hatását, ne félj.

– A harmadik üveged – a kék és zöld – azt mutatja, akkor lennél harmóniában, ha a kék, ami a lényeged, kapcsolatba kerülne a zölddel, ami az egyensúlyt jelképezi. És nézd csak, ha ezt a két színt összerázod, csodálatos türkiz színt kapsz. Épp olyan türkizt, amilyet a negyedik üvegednek választottál. A tiszta kommunikáció színét. Ne félj, ez a négy üveg mind te vagy. Minden energia ott rejtőzik benned, csak mozgósítanod kell.
Miközben beszél, le sem veszem a szemem a Léleküvegemről. A májusi ég ilyen színű. Nem lehet betelni vele. Arra gondolok, hogy nemsokára becsomagolják nekem és hazavihetem. Minden nap nézegethetem, megszagolhatom, magamra kenhetem. És csak írok, írok, írok....
– Azt javaslom, a második üveget vidd magaddal. A vörös-mélymagentát – mondja a konzulens.
Mint az áramütés, úgy érnek a szavai. Utálom ezt a vöröset. Nem akarok földelve lenni. A Léleküvegemet akarom. Az égboltot akarom.
– A kéket szeretném.
– A vörösre van szükséged. A vörös segít. A kék veled van. Felesleges volna magaddal vinned. Hallgass rám. Vidd el a vörös üveget, és minden áldott nap kend be magad. Rázd fel jól, hogy olaj és víz összekeveredjen, aztán önts egy kicsit a tenyeredbe. Zselészerű anyagot kapsz, ezzel dörzsöld be jól a lábadat és a kezedet. De vigyázz, soha ne délután csináld, mert a Nyolcvankilences rengeteg energiájától nem fogsz tudni elaludni. Túlságosan felpörget.

Mi is az az Aura Soma?
Az Aura-Soma (ejtsd: auraszóma) azt jelenti, Fénytest. Ez egy színsegítő rendszer. Nem gyógymód, nem orvosság, inkább lélekterápia. Az üvegekben kétféle folyadék van, legtöbbjük kétszínű, de akad köztük egyszínű és színtelen is. Alul gyógynövényekből, kristályokból, bio-alapanyagokból kevert olaj, felül pedig nagyon tiszta víz alkotja az egyveleget. Titkos, kabalisztikus folyamat során energetizálják a palackokat. A bennük rejlő energia összhangba kerül a test rezgéseivel, így képes átsegíteni a pácienst a nehéz életszakaszokon, holtpontokon. Minden üveg sajátos, célirányos impulzus. Amikor választasz a százhét üveg közül, megmutatod, mire van a lelkednek szüksége. A konzulensnek az a feladata, hogy segítsen felismerni, MIÉRT van erre szükséged. Az üveg nem cselekszik helyetted és nem varázsszer. Csak megadja a kezdő lökést azon az úton, amerre a karmád szerint haladnod kell.
Egy lány egyszer ajándékba kapott valakitől egy rózsaszín üveget. Fogalma sem volt, mi az, először azt hitte, valami parfüm. Kenegette magát, mert arra gondolt, ártani biztos nem árt. Három hónapon belül teherbe esett, pedig már hét éve próbált, hiába. Az orvosok azt mondták, meddő. A rózsaszín üveg egyébként a tiszta női energia, a befogadó üveg, de ő ezt nem tudta.
A választott üvegek tükröt tartanak elénk, lelkünk tükörképét. A konzulens – voltaképpen tolmács – abban segít, hogy megértsük ezt az üzenetet. Vicky Wall, az Aura-Soma rendszer felfedezője ezt így magyarázta: „Kiválasztani a négy üveget olyan, mint találkozni egy régen látott jó baráttal. Felemelő, örömteli. Használni az üvegek tartalmát olyan, mint találkozásunkkor megölelni a barátunkat...”
A konzulens az egy-másfél órás beszélgetés után javasolni fogja, hogy a négy közül melyik üveget vigyük haza, de ez csupán ajánlás. A páciens dönt.


 

Szerző: Nada  2009.01.09. 09:16 Szólj hozzá!

Címkék: soma lélek színek gyógyulás aura csoda lelki mágia meddő spirituális

A bejegyzés trackback címe:

https://mertmegerdemled.blog.hu/api/trackback/id/tr32866887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása