Nos, hol is kezdjem. Az előzményekkel (aki olvasta, bocs ugorja át ez a rövid bekezdést!). Szóval adott egy Budapeshez közeli egyházi fenntartású iskola. Adott egy tanárnő, akit a cikkben félapácának aposztrofáltam. És egy nőiesedő, amúgy kedves, okos, nyitott és jóravaló kamaszlány, akit ruházata, hajviselete alapján a tanárnő rosszlánynak minősít, és megkéri az osztálytársakat, ne barátkozzanak vele. De nemcsak vele, teszi hozzá, hanem egy másik lánnyal sem, aki zsidó. A gyerekek otthon elmesélik az órán történteket, felháborodott szülők berohannak az iskolába, igazgatónő vizsgálatot ígér. A tanárnő azonban megneszeli a dolgot, ezért másnap, iskolakezdés előtt személyesen beszélget el a gyerekekkel, megpróbálván meggyőzni őket arról, nem gondolta komolyan, mi több, ez az egész dolog meg sem történt. Vizsgálat emígyen elnapolva, ügy elsikálva.

A beérkezett több mint 300 komment többnyire kétféle volt:

1. Kitaláció az egész, médiafelhajtás megint tények nélkül. Azaz ilyen nem létezik!
2. Ugye-ugye az egyház? Dögöljön meg az ilyen tanerő!

De döbbenetesen sokféle, olykor trágár, máskor megindító, megint máskor komolyan elgondolkodtató megjegyzés is érkezett. "Kerekasztalbeszégetésünkből" valószínűleg az ENSZ megfigyelők sem hiányoztak, volt vallásszakértő, egyházi iskolában tanult és tanuló fiatal, akik általában az egyházi iskola mellett érveltek, édesanyja történetetét, megaláztatását most először elmesélő hozzászóló. (Külön köszent érte!) És szerencsére nagyon sok aggódó szülő is akadt - a történet üzenetét megértve -, gyermekéért aggódó szülő. Mert hát a cél, bármilyen banálisan is hangzik, ez volt. Elmesélni, hogy igen, a gyerek kiszolgáltatott, a szülő is az. Hogy egyházi iskolában történt? Igen, ott. Történhetett volna máshol is. De úgy hiszem, tőlük talán még inkább elvárható, a kirekesztés gondolatának negligálása. Az elhatárolódás. A nyilvánosság bevonása. Nem az asztal alá söprés. De igazatok van, minden pedagógustól, minden iskolától elvárható lenne.

Ez a történet - bár tény, hogy név és cím nélkül - ad hoc kitalációnak, sokszor uszításnak, zsidóbérenc dumának lett beállítva - egy adott iskola, egy adott tanárnő, és sok ott tanuló története. És ha tetszik, mindannyiunké, itt 2009. hajnalán.
Csak valahogy látlelet lett magunkról...

Sokan megkérdeztétek, miért nem szerepel az iskola neve. Mit gondoltok, jobb lenne, ha ott állt volna: a Kismenyét város, Balalajka utcai általános iskolája? Cím, telefonszám?
Mit érünk el vele?
Így azt sikerült - talán -, hogy kinyílt néhány szem. Gyanítom, az adott önkormányzathoz, netán az adott iskola igazgatónőjéhez is elért a hír. Tudják, hogy tudjuk. (S ha az ügy nem mozdul, ha szükség lesz rá, ebben a blogban fogunk nevesíteni.) Az érintetteknek remélhetőleg lehetőségük lesz mindazt bizonyítani, ami abban az iskolában történt.

Nem állt szándékomban sem sértegetni, sem vagdalkozni, és általánosítani sem. Úgy érzem, nem is tettem. Megírtam egy történetet, hasonlókból még olvashattok többet is Túmacs rovatunkban. Mert bizony túmacs van. Eljutottunk idáig.