Előfordult, hogy nem használtunk óvszert, - idézte a Blikk a lány vallomását. Júniusban már éreztem, hogy van valami a hasamban. Attilának nem mertem szólni, mert féltem, hogy megver és elhagy.A szerelmem édesanyja meg is kérdezte, nem vagyok-e terhes, de azt mondtam neki, hogy nem. A babát meg akartam tartani. A szülés előtti napon összevesztünk. Attila azt mondta, undorítón nézek ki, nagy a hasam. De este kibékültünk, A Káposztafesztiválon buliztunk. Reggel begörcsöltem, Attila azt mondta, hagyjam abba a sírást, mert aludni akar. Megfürödtem, és lementem a garázsba. Elfolyt a magzatvíz. Nagyon fájt, de könnyen megszültem a babát, majd elvágtam a köldökzsinórt. A vád szerint a fiú meglátta, mi történt és a  lányra parancsolt, hogy üsse az újszülöttet kalapáccsal, majd amikor már nem élt az ágyneműtartóba rejtették.

 

 

Van egy könyvem. Az a címe: Eltékozolt újszülöttek. Dr. Cseres Judit, a Rendőrtiszti Főiskola Rendészeti Kutatóintézetének munkatársa, 1981 és 2000 között 280 csecsemőgyilkosságot elkövetett nő helyzetét, tettének körülményeit és okait vizsgálta meg. Elemzésében meglepő következtetésekre jutott. Az újszülöttjeiket megölő, vagy sorsára hagyó nők családjában a terhesség kilenc hónapon át gyakorlatilag titokban maradt. Nem a rossz lakásviszonyok, a szegénység, az iskolázatlanság vagy a férj hiánya a gyilkosságok elsődleges oka, hanem a kommunikációs gát, a kibeszélhetetlen titok. A kutatásból az derült ki, hogy az érintett családokban az emberek nem tudtak egymással sem érzelmekről, sem problémákról beszélni. Életük intim szférájáról soha senkivel sem ejtettek szót. Neveltetésükben is a büntetés, a tiltás és az elhallgatás játszotta a főszerepet. Ezek az asszonyok az esetek többségében nem akarták megölni csecsemőjüket, de nem is tettek semmit azért, hogy életben maradjanak.