Kezdenek a dolgok gömbölyödni. Vagy ha pontosabb akarok lenni, hát nem annyira sarkosak, mint egy hete. És ezért őszintén hálás vagyok, a hónapok óta tartó folyamatos stressz, a bizonytalanság épp kezdett a fejemre nőni.

Az új munkahelyem, félve jegyzem meg, mert babonás vagyok, és leginkább azért, mert a három hónapos próbaidőm első hetén vagyok csak túl, szóval az új hely, azt hiszem, az, amire az ember vágyhat. Jó sok munka, pörgés, aztán néhány percnyi szusszanás, egy félmosoly ide, egy-két mondat oda, ebédidőben, és megy minden tovább. Ami külön jól esik a lelkemnek, hogy ezek a fiatalok egyszerűen életet lehelnek belém. Kezdek rácsodálkozni a világra, jé, ez így is működik? És működik, vagy ahogy a nagyobbik gyerekem msn-nyelven mondaná, műkszik.

Csak a családi életünk nem műkszik. A munkával nyertem egy kis időt, hogy ne állandóan a sebeimet nyalogassam, és a kapcsolatunkon merengjek. Andrással már beszélek, őszintén érdekelt, hogy merrefelé tölti az éjszakáit.
Ismerem azt a hangot, azt a cigaretta átitatta, az időt mindenféle kocsmákban töltő pasi hangját, aki még csak másnapos sem tud lenni, hiszen az aznapi kijózanodáson sem jutott túl. Kérdezem tőle, hogy a munkájával foglalkozik-e. Hülye kérdés persze, azt válaszolta, éppen szabadságon van. Aha, biztos így van. Mondtam neki, ha gondolja, és úgy érzi, hogy tudunk egymás mellett élni azzal a lehetőséggel is, hogy talán elválunk, jöjjön haza. Külön szobában alszunk.
- És aztán majd meglátjuk, mi lesz? - kérdezte halkan.
- Aztán majd meglátjuk.
- Te, Juli, vágta rá rögtön, én ebbe az egészbe beledöglök. Nincs már erőm, hogy a megbocsátásért esedezzek, érezned kell, hogy komolyan gondolom. Szóval, csak akkor megyek haza, ha visszaengedsz.
- Most mondtam, gyere.
- Nem így értettem. Szeretnék visszamenni hozzátok.

Hallgattam. Valami olyasmit nyögtem végül, hogy időre van még szükségem. Hát hogy magyarázzam el neki, hogy a bizalom tűnt el? Meglopott valamiben, amit soha nem tud visszaadni. Elvette a szerelmünket.
Közben pedig iszonyatosan sajnálom, mert tényleg azt érzem, hogy ő már mindent megbánt. Megszenvedte ennek a félrelépésnek minden egyes rezdülését. Hogy ő sem tud úgy emlékezni erre a kapcsolatra, mint egy tiszta szerelemre... Ez lenne hát az elégtétel?

És hol vagyok én?
Hol vannak az én érzéseim?
Persze az önsajnálat sehova nem vezet, de azért jól esik.

Felhívtam a lányokat, hogy szombaton találkozzunk, sorsdöntő dolgokról akarok velük beszélni. Erre a lüke Rita belesikított a telefonba, hogy na végre, mióta pofázom, hogy egy új pasi kell neked, végre, hogy lett egy! Szó sincs semmiféle pasiról, mondtam neki, épp elég nekem ez az egy... Egy frászt, anyukám, mielőtt visszafogadnád, a te kis édes uradat, Andriskádat, mert úgyis ezen merengsz, végre ki kell próbálnod egy futó, kis laza viszonyt. Ahogy mondani szokták, szemet szemért, anyukám, én megoldom neked ezt a kérdést! Kerítek neked egy futó viszonyt...
Röhögtem, én a Rita elképesztő vehemenciáján mindig röhögök, de azért egy pillanatra elgondolkodtam. Hogy egy flört, egy flörtöcske talán tényleg jót tenne...