Tizenöt voltam, amikor apánk, számomra érthetetlenül és hirtelen bőröndbe dobálta az öltönyeit, kivett néhány vasalt inget a fiókból, pár zoknit, néhány alsóneműt. Pontosan emlékszem. Mínusz tíz fok alatt volt a hőmérséklet, kerekek, talpak egymást váltó rohanása alatt is tartotta magát a hó akkor már hetek óta. Valami ónos köd szitált, az a fajta, amit lehetetlen az autó szélvédőjéről lekaparni. Esteledett, csak néhány eltévedt kocsi csúszkált az úton, óvatosan. – Most jobb lenne, ha maradnál, mondta anyám. Hiába. Az ajtó becsukódott apám háta mögött s mi másfél évig színét se láttuk. Csak az illata volt ott hónapokig. A Paco Rabanne borotva hab, és az arcszesz a fürdőszoba polc sarkán. És a Coldrex az íróasztalán, amit a fejfájásaira szedett. Később onnan tudtam meg, hogy anyám szeretőt tart, hogy eltűntek apám illatszerei a polcról. Akkor már egy ideje éreztem, hogy van valakije, de csak egy évvel apám elköltözése után találkoztam a férfival. Belepirultam, amikor bemutatta, mert fiatal volt, anyámnál jó tizenöt évvel fiatalabb. Nem tudom, honnan volt benne bátorság ahhoz, hogy serdülő lánya mellé egy idegen és fiatal férfit hozzon a házba. Szerelem volt e, vagy pánik csupán, bosszú, amiért apám minket szinte szó nélkül elhagyott. Valószínűleg mindhárom. Legalább is én így képzelem.
Attila harminckét éves volt, amikor egy rosszul sikerült házasság után, két bőrönddel megérkezett az életünkbe. Pólóit bedobta apám fiókjába, két farmerját a szék karfájára. Illatszereit a fürdőszoba polcára rakta. Első perctől kezdve gyűlöltem az illatát. Apám szappanszagú, finom arcvize után az övé közönséges volt és hivalkodó. Akkoriban már keveset jártam haza. Iskola helyett is a szigeten lógtunk a haverokkal, cigiztünk az iskola udvarán, tulajdonképpen mindent megtettem, hogy a gimiből kirúgjanak. Azt az évet valami köd borítja, csak a balhékra emlékszem, az intőkre, és arra, hogy a sok zűrre apám is előkerült. Azt mondta, megért, nem én, mindig a felnőtt a hibás, de lássam be, csak magammal szúrok ki, ha ezt a züllött életet folytatom. Végül még sem a szüleimnek köszönhetem, hogy megúsztam azt az egész őrületet, a marihuánás cigarettákat, az extasys diszkózásokat, a balhékat a suliban, a bukást. Egy beszélgetésnek köszönhetem, amit végighallgattam, egy este, amikor véletlenül otthon voltam, anyám meg azt hitte, csavargok. Persze, mint akkoriban mindig, rólam folyt a szó. Anyám sírt, hallottam a szipogós szüneteket a szavak között, és, hogy Attila azt mondta, elköltözik. Nem bírja tovább, hogy tönkreteszi a családot. Azt mondta ő a hibás, miatta csavargok. Anyám bőgött, de beismerte, hogy jobb lesz így. Aztán sokáig csend volt. Amikor kilestem az ajtó nyíláson át, láttam őket meztelenül a heverőn. Láttam Attila izmos hátsóját, a nyakát, ahogyan megfeszül, tarkóján az izzadság cseppeket. Nem tudtam a szemem levenni róluk. Azt hiszem akkor történt, hogy beleszerettem a nevelőapámba. Gyűlöltem az anyámat és irigyeltem. Attila soha nem mutatkozott előttem még félmeztelenül sem. Ha zuhanyozott, magára zárta a fürdőszoba ajtaját, a hálószobájukból soha sem szűrődött ki zaj, ha szeretkeztek is, mindig csak akkor, ha suliban voltam. Ritkán. Nem tudom, mi tartotta meg egymás mellett őket, mert soha sem láttam egyetlen olyan mozdulatot sem, ami arra utalt volna, hogy szeretik egymást. Csak azt tudom, hogy ez után az éjszaka után, bementem anyámhoz és megígértem, hogy összeszedem magam. És valóban, kezdtem rendesen tanulni, a légkör kezdett otthon javulni. Attila nem költözött el, nem is tudott volna hova menni. Megváltoztam. Talán magam sem tudtam akkor még, hogy mit csinálok, de kezdtem érezni, hogy nő vagyok. Melltartó nélkül, combig érő trikókban járkáltam a nevelőapám orra előtt. Szombatonként, diszkó előtt, órákat cserélgettem a cuccaimat a tükör előtt. Éreztem, hogy Attila néz, éreztem azokat a semmihez sem hasonlítható hullámokat, amelyeket a vágy kelt. Mind a ketten tudtuk akkor már, hogy akarjuk egymást, de nagyon sokáig nem történt köztünk semmi. Sőt egy idő után feltűnően kezdte kerülni a találkozásokat. Ha nyitva hagytam, ő becsukta rám a fürdőszoba ajtaját. Ha bementem a szobájukba, ő kiment. Ne járj így az iskolába, mondta reggelenként, amikor csípőre csúszott nadrágban, köldökömben apró üveg kövekkel, testre feszülő vékony trikóban, a táskámat a vállamra dobtam. A hangja szigorú volt, de én éreztem a benne bújkáló elragadtatást. Mert tizenhét éves voltam, és ma már azt is tudom, hogy gyönyörű. Anyám persze megérzett valamit ebből az egészből. Akkoriban gyakran fájt a feje, altatóval aludt és Atillával egyre többet veszekedtek. Elhanyagolta a háztartást, úton útfélen belém kötött. Talán, ha akkor leülünk beszélni, ha őszintén elmondja, mi volt a baj köztük apámmal, Talán még leállíthatott volna. De anyám egész életében zárkózott volt, prűd és azt hiszem kicsit frigid. Végül is az ő hibája volt. Most ha végiggondolom azt az egészet, látom, hogy szándékosan hagyott akkor egy hétre egyedül minket a nevelőapámmal. Azt hiszem véget akart vetni annak a bizonytalan állapotnak. Ő elutazott, mi pedig kettesben maradtunk. Attila megpróbált ellenem küzdeni. Első este éjfél után jött haza. Második este felhívta a haverjait, hogy ne kelljen velem egyedül maradnia. Reggel, amikor egy szál törülközőben végigsétáltam az orra előtt, felpofozott, majd ugyanazzal a mozdulattal, amivel megütött, lerántotta rólam a törülközőt. Azon a héten nem mentem iskolába. Téptük egymást. Ma is emlékszem minden mozdulatára. Látom magam előtt, ahogy fejét a hideg víz alá tartva próbál megnyugodni, Anyám egyetlen egyszer sem sírt. Közönyösen fogadta, amikor bejelentettük, hogy szeretjük egymást. Segített csomagolni, amikor elköltöztünk. A barátaim, az apám, az emberek szinte kivétel nélkül azt mondták, nem lesz jó vége ennek a kapcsolatnak. Az ember nem lehet boldog azzal a férfival, akit az anyjától csábított el. Igazuk lett. Sokáig tartott, amíg túljutottam az évekig tartó lelkiismeret furdaláson, és megbocsátottam magamnak és az anyámnak. Már nem vagyunk riválisok. Csak két nő, akik jártak a pokol kapujában.
Azért örültem, amikor fiam született. Azt hiszem egy lánnyal bajban lettem volna.
