Miközben a világ gazdagabb felén a bankok és autógyárak összeomlása miatt aggódunk, és a kormányok sokszáz milliárdos gazdaságélénkítő csomagokról szavaznak, addig vannak olyan országok is ugyanezen a bolygón, ahol naponta  nőket erőszakolnak meg katonák, a gyerekek nagyobbik fele HIV vírussal fertőzötten jön a világra.

A gyarmati időkben gumitermelő kényszermunka-telepként működött az ország, A később kikiáltott Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig egészen 1997-ig a borzalmas diktátor, Mobutu uralkodott. Mégse ő volt a legrosszabb, ami az országgal történt.Hatalma megdöntése után, 1998-ban szabadult el a pokol.  A második kongói háborút az ország óriási nyersanyagkészletét csempésző “maffiának” áll érdekében fenntartani. Hivatalosan 2003-ban véget ért a belviszály, a harcok azonban a mai napig is folynak. A legfinomabb becslések szerint is mintegy négymillióra tehető a halálos áldozatok száma. Közöttük mintegy 600 ezer gyermek.

Kongóban a nők másodrendű állampolgárok, akik háborús és szexuális kereszttűzben élnek. Mind a hadsereg, mind pedig, a lázadó harcosok rendszeresen megerőszakolják őket. Fegyveres harcra kényszerített gyerekeik hiába térhettek haza, a korábban hazaengedett gyermekkatonák több mint felét ismét fegyverforgatásra kényszerítették. Azokat a fiatalokat pedig, akik megkísérelnek elmenekülni, megölik vagy megkínozzák, gyakran hasonló korú társaik szeme láttára. A kongói kormányerők és a (lázadó) fegyveres csoportok ezrével erőszakolnak meg, vagy tesznek más módon szexuális kizsákmányolás áldozatává nőket és fiatalkorú lányokat. A nemi erőszak gyakran nyilvánosan, sőt a családtagok szeme láttára történik. Sok nőt pedig elrabolnak és szex rabszolgaként tartanak fogva. Lisa F. Jackson rendező dokumentumfilmjében megerőszakolt kongói nők beszélnek az őt ért borzalmakról.

Ez a film néha az eszembe jut, amikor örjöngök, hogy a gyenge forint miatt már megint emelkedett az autóm törtlesztőrészlete. Megállok, és azt gondolom hogy a világ megérett a pusztulásra, s én is vele együtt.