A könyv nem volt olcsó. Számlát kértem róla. A számlával hozzájutottak a nevemhez, címemhez, melyre azóta is rendszeresen küldik leveleiket. Ezekben különféle tanfolyamaikon való részvételre buzdítanak.

Eleinte még elolvasgattam a prospektusokban az amerikai recept szerint tálalt, pontokba szedett, képekkel illusztrált, leegyszerűsített gondolatokat. Aztán kezdett bosszantani a dolog. 

Nem szeretem, ha erőszakosan térítenek
Nem érdekel, hogy „L. Ron Hubbard kifejlesztette a világ első működőképes technológiáját az elmére” – sic. „és létrehozott egy alkalmazott vallási filozófiát, amelyre képzési központokat, missziókat és egyházakat alapítottak” 
Ez is csak egy MLM hálózat. Csak nem mosóport árul, hanem boldogságot, sikert, meg szellemi egészséget. 
Lassan kezdtem rájönni, hogy az egész ördögien zseniális. Megismertem olyan üzletembert, aki az egyház tagjaként komoly hatalomra és pénzre tett szert. Rájöttem, hogy mint az MLM hálózatok általában, ez is baromi jól jövedelmez azoknak, akik a felül vannak, és lenyúlja azokat, akik életük nyavalyáira megváltást keresnek. Nem kell mást tenniük, mint, hogy részt veszek az egymásra épített, egyre mélyebb, egyre drágább tanfolyamokon. De legalább is elolvassák az alapító atya könyveit.
Hogy a tanfolyamokon résztvevők agyát mennyire mossák át, nem tudom.
Nem is érdekel.
Tizennyolc éve semmiféle jelét nem adtam soha annak, hogy a továbbiakban részt kívánnék venni bármiben. Mégse hagynak békén.
A napokban kézzel írott levelet kaptam, melyben az új munkatárs, olvashatatlan vezetéknevű Rózsika érdeklődik, idézem:
Hol tartassz most a tanulásában. Melyik tanfolyamon, vagy szolgáltatásra iratkoztál be…”
Nos kedves Rózsika!
Azt javaslom, hogy mielőtt L. Ron Hubbold tanításai szerint elméd tartalékait felszabadítod, mielőtt megtalálod a boldogsághoz, sikerhez és gazdagsághoz vezető legbiztosabb utat. Valamint másokat erre buzdítasz, mélyedj el kicsit a magyar nyelv rejtelmeiben. 
A tartani ige jelen idő, kijelentő mód, egyes szám második személyű alakja, sajnos egy sz
A levél következő mondata pedig „melyik tanfolyamon, vagy szolgáltatásra, iratkoztál be” helyesen így hangzik:
Melyik tanfolyamra, szolgáltatásra, iratkoztál be, esetleg
Melyik tanfolyamon, szolgáltatáson veszel részt jelenleg
 
Válaszom pedig: egyikre se, és
                      egyiken se
 
 
Szerző: Ventura Blvd  2009.02.13. 13:46 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mertmegerdemled.blog.hu/api/trackback/id/tr26940987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nada 2009.02.13. 14:40:29

Zsame. De mé. Mennyé mán tanfojamon. Különben se a hejessírás a lényeg, hanem a működő technológia az emére.

izadóradanken · http://mertmegerdemled.blog.hu 2009.02.13. 19:41:39

Nada csak bohócckodikk!
Viszont nem láttad azt az óriásplakátot amelyen a Hit gyülekezetének főapostola, kezében a Vidám vasárnap feliratú papírocskával áll, a plakát üzente pedig valami olyasmi, hogy a hitre most nagyobb szükség van, mint valaha. Ja, persze minden az egy százalékodért megy. Na ná, különben hogy működne az egyházilag finanszírozott lenyúlás? Meg hogy lenne vidám a vasárnap?

lolperec 2009.02.13. 22:48:34

hehh.. savanyú a szőlő? :D
arámi barátaink ott rontották el, hogy a csatlakozáskor, meg kell hogy csonkítsanak odalent.. :D
(kinem xarja, le hogy Isten olyannak teremtett amilyennek, nemigaz?) :D
hmm.. vagytalán mégse, mert így, mivel az egyház sokaknak emiatt nem tuti, inkább minden máshol vagy lehúzva.. :D
lásd pl Apple...
egy Mac kb 3szor annyiba kerül mint egy csont azonos perifériákból épült PC..
hiába, meg kell fizetni, hogy árja iFehér trendhez tartozhass :)
bár mostmár alu a divat, mint a német elit-repülő iparban a 40es években.. :D
furi.. összefutnak a szálak..
node holokáoszt tagadni ottvannak a papok.. ;)

anonim én 2009.02.18. 20:18:09

@lolperec: ejj, honnan ismerős nekem ez a stílus? Megvan:
wearelegion.blog.hu/2008/10/21/nyugis_szombat?fullcommentlist=1#c4032087

ja, és van fekete mac is, csak hogy tudd.

Ronni 2009.02.19. 11:40:41

@izadóradanken: Ők a 10% ért hajtanak, ugyanis az egyház tagjai minden jövedelmük 10%át ( régen tized:) befizetik az egyház kasszájába.
Zsame érdemes lenne egy levélben , ügyvéddel fenyegetőzni , ez általában hatásos ( jelezd határozottan hogy az adataid törlését kéred az adatbázisból).

pindurka 2009.03.23. 01:54:35

Irj nekik levelet! Jogilag ütközik a magyar törvényekkel ha az engedélyed nélkül tárolják valahol az adataidat (mielőtt valami nagyon illetékes megjegyezné nem állami szervezetekre gondolok), kérésedre kötelesek törölni őket.

Amugy az kamu hogy a számláról jutottak az adataidhoz, ha nem töltöttél ki valami extra cuccot. Ja igen ha feljelented őket akkor be kell mutatniuk a TE beleegyezésedet (x vagy akárni) hogy tárolják és mindenfélére felhasználják az adataidat.

Apple minőségi cuccokat csinál azért drágább, nyugaton nem probléma az ár, aki ott igényes a külsőségekre és nem játszani akar a gépen annál elég esélyes a cucc. Amugy nincs bajom a Trabantal sem, sőt kifezetten kedvelem, de azért lássuk be vannak jobb eszközök nála...

Én nem vagyok scientologus, se dianetikus:), de van egy pár ismerösöm aki igen és ezért elég jól ismerem:
A 10% csak annyiban igaz hogy annak kell ezt fizetnie aki scientologia szolgáltatást vagy oktatást nyujt, tehát ha te elmész egy tanfolyamra akkor a lóvéból amit befizetsz 10%-ot tovább küldenek a felsőbb szervezeteknek.

2012.03.25. 20:35:52

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

http:/kmdholding.com/hub3p3a

Amennyiben gyorsabban szeretnél a pénzkeresetben előrelépni és nem igényled a segítséget, a következő oldalon rögtön megkezdheted a regísztrációt és a dollárok keresését!
FM0204.iwowwe.com/
süti beállítások módosítása