Timit tizenöt éve ismerem. A férje jó szakember volt, kőműves. Nem éltek túl vastagon, egy szűk lakótelepi lakásban, két gyerekkel. De elvoltak, míg egy simlis vállalkozó munkát nem ajánlott nekik Németországban. Fűt-fát ígért. Timiék meg hittek neki. Eladták a bútoraikat,  a lakást meg „jó ismerősnek” kiadták. Vettek egy ócska autót, a nagyobbik gyereket leadták a nagymamánál, a kicsit kivitték magukkal. Timi férje aztán dolgozott kint, tizenkét órát naponta, de pénzt alig kapott. A vállalkozó azt mondta, majd akkor, ha befejezik az építkezést, mindent egyszerre kifizet. Persze nem beszélték rendesen a nyelvet, nem voltak sehova se bejelentve. Épp a napi kajára, a kinti albérletre volt elég a pénz. Talán nem is lett volna semmi baj, de a gyerek beteg lett. Kruppos rohamokkal kellett kórházba vinni. Persze, nem volt biztosításuk, arra már nem futotta. A betegségére ráment minden pénzük. Nem tudtak gyógyszert venni neki, aztán már nem mertek orvoshoz se menni. A gyerek meg egyre csak fulladozott. Timi idegei felmondták a szolgálatot. A szerződés lejárta előtt haza jöttek. A vállalkozó persze nem fizette ki nekik, amivel tartozott, viszont a haver, akinek a lakást kiadták, hamis papírokkal eladta a panelt a fejük fölül. Egy darabig harcoltak az igazukért, aztán feladták.  Timi anyja azt mondta  nála hagyhatják a gyereket, amíg újra talpra állnak, de vigyázzanak, több gyereket nem fog eltartani. Akkor jöttek föl Pestre. Ott laktak a szomszédomban, albérletben. Persze Timi újra terhes lett. A vénasszony, aki kiadta nekik az egyik szobáját közölte, hogy oda gyereket nem szülhetnek. Akkor találta ki a Timi férje, hogy adják el a születendő gyereket. 

Tulajdonképpen engem is simán lecsukhattak volna, mert segítettem. Gondoltam jobb helyen lesz a kiskampó valami gyerekre vágyó, gazdag családnál

Tök igaz, úgy hidd el, ahogy mondom. Egy amerikai házaspár vette meg az újszülöttet. Én adtam Timinek az útlevelére pénzt. Kiment terhesen és a baba nélkül jött vissza. Meg ötmillával, ami akkor azért több pénz volt. Persze már akkor se volt elég semmire.

Azt mondod, megérdemli a sorsát, aki ilyet csinál. Aki eladja a saját gyerekét. Biztos? Voltál már igazán reménytelen helyzetben?

Ráadásul ez csak az első lépés volt a lejtőn….