Az nem újdonság, hogy ha meg akarsz tartani egy pasit, akkor csodáld, meg nézz föl rá, meg hitesd el vele, hogy ő az Isten. De vigyázz, mert ahogy elhitte, neked annyi!

Szerettem egy pasit, eléggé le volt lombozódva akkoriban, két éve alig talált állást, pedig azelőtt volt igazgató is, meg cégvezető... De fordultak a dolgok, akiknél addig jó volt, azok nem kellettek többé, mehetett velük ő is a süllyesztőbe.
Szóval én ennek dacára belezúgtam, azt ne kérdezd meg, miért, mert arra nincs válasz, szerintem a szerelembe esésnek soha nincs semmilyen logikus magyarázata, okokat mindig csak utólag gyártunk hozzá.
Szóval, azt akartam, hogy boldog legyen, hogy örüljön, hogy viszont szeressen, ezért elkezdtem agya-főbe dicsérni, meg ajnározni, meg isteníteni. Eleinte édes volt, meg szerény(nek tettette magát), és kérdezgette, mit szeretek rajta, amikor ő egy szerencsétlen lúzer, satöbbi, satöbbi. Erre én bújtam, dörgölőztem, hogy dehogy szerencsétlen, dehogy lúzer, és mindenem odaadtam volna, ha egy kicsit felhizlalhatom valahogy az önbizalmát.
Hát, sikerült.
Két hónap se telt bele (addig viszont nálam és belőlem élt), és már nem voltam sehol. Az egyik barátnőm segedelmével beújított egy klassz melót. Azontúl elfelejtett visszahívni, ha kerestem, és nem jött haza csak minden harmadnap, a közbülső kettőt viszont a barátnőmmel töltötte azzal az ürüggyel, hogy maratoni munkaértekezleteket kell tartaniuk, hogy beinduljon a használtruha biznisz.
Megérte, a biznisz beindult, meg a barátnőm is, őrá, meg én is, a kuka felé.
Négy éve már ennek, azóta is együtt vannak, bár mondják, hogy csak a pénz meg a sok molyos rongy tartja együtt őket. Hogy a barátnőm felnéz-e rá? Tudja a franc, majd egyszer megkérdezem.