A jó palacsinta elkészítésének a titkát Tantimtól tanultam, ki napközben vigyázott rám, amíg iskolába nem mentem. Majd azután is, amikor a napköziből tizenkétszer megszökvén, számos osztályfőnöki, igazgatói intőt követően anyám úgy döntött, a gyerek nem érett még, nem képes a közösségbe beilleszkedni. Jöjjön hát inkább a Tanti megint. Pedig dehogy is illeszkedési bajról volt szó. Egyszerűen elfáradtam a zajtól, a levegőtlenségtől, bezártságtól, az állandó ostoba fegyelmezéstől és készenléttől, mit az iskola jelentett. Hová hatévesen reggel nyolcra bevittek és délután ötkor jöttek csak értem. Akkoriban persze nem volt még divat rögtön magatartászavarosnak, hiperaktívnak, diselxiásnak bélyegezni a gyerekeket. Azt mondták, kicsi még, alig hatéves, éretlen az idegrendszere, aludjon, ha lehet délután is. S, ha nehezebb tanulta a betűvetés? Lassabban halad, majd behozza. Az élet őket igazolta. Meg engem, aki elértem, hogy az undorító napközi helyett visszakapjam az én tantimat, aki bölcs volt, türelmes, s mellesleg nagyon jól főzött. Tőle tanultam életem első receptjét, a palacsintáét.