És a kopogós lakkcipőmet vegyem fel, vagy...?

Január 7.
Jézusom, nem hiszem el, gyorsan le kell írnom: behívtak egy állásinterjúra!!!
Egy reklámcégről van szó, a nevét nem mondom, mert babonás vagyok. Annyira feldobott tegnap az emiljük, hogy szinte repkedtem egész álló nap. Olyan, mintha Csipkerózsika álmomból ébrednék, mintha idáig nem is a valóságban éltem volna.

Lehet, hogy ez az egész megcsalás is csak az én fejemben játszódott le? De jó is lenne! Add, hogy így legyen! Meg hogy összejöjjön az állás. Pozitív energiákra van szükségem, rengeteg pozitív energiára. És sikerülni fog!

Most a legfontosabb, hogy összekapjam magam. Hogy újra én lehessek, hogy ne a férjemtől függjön minden gondolatom. Meg az ő darázsderekú csirkemongúzától...
Mert a mi történetünk végződhet úgyis, hogy a végén még neki kell majd kapaszkodnia. Nem is értem, miért én akarom visszaszerezni.

Délelőtt egyébként végighívtam az ismerőseimet, akik hasonló beosztásban dolgoznak, kíváncsi voltam, minek is kell ma megfelelnie egy irodai asszisztensnek. És akkor, ennek megfelően pozitív szemléletű vagyok, meg csapatjátékos, feladatorientált, dinamikus, rugalmas, nyitott személyiség. Hát ezzel meglennék. De ugye a kiskorú gyerekeimet nem tagadhatom le, nem is akarom, és őrült nagy szerencse, hogy a családi állapot meghatározásán túl a kutya nem kíváncsi arra, hogy vajon harmonikus-e a házasságom.

Annyira örülök! Délután elmegyek a gyerekekkel moziba, a csodába is az egy vagyon... Akkor majd csak játszótérre megyünk... Vicceltem csak, nem komolyan venni! Valahogy kipréselem a mozijegyeket.

És akkor holnap nekiállok az "állásinterjú fellépő ruha" összeválogatásának. Húúh...