Az ember azt gondolná, hogy Esztergályos Cecília hivatásából adódóan hangosan éli meg a munkahelyi konfliktusait.
- Tévedés. Híresen konfliktuskerülő vagyok, messze menekülök attól a helytől, ahol nézeteltéréssel kerülhetek szembe. Egy színész számára az sok minden okoz stresszt: ha egy előadás nem a tervek szerint sikerül, ha kiveszik a darabból, ha olyanba teszik be, ami finoman szólva nem áll közel az ő világához. Ezekkel mind kénytelenek vagyunk szembesülni, hiszen mindez a munkánkkal jár. Hogy nekem milyen fegyvertáram van ellene? Hát először is, a legfontosabb alapelvem, hogy nem hagyom magam tönkre tenni. Innen indulok. Egy kolleganőm esetében, sajnos elég közelről tapasztaltam, milyen komoly idegrendszeri problémákat tud okozni a folyamatos stressz. Ennyit pedig soha semmilyen munka okozta konfliktus nem ér meg. Szóval, a konfliktusokra én válaszként egyszerűen bólogatok, és többnyire igazat adok a másiknak. Ezzel sokszor el is veszem a dolgok élét, és máris nyugodtabbnak érzem magam. Máskor, ha ez nem működik, egyszerűen felállok és kisétálok abból a helyzetből. Indulatok és ajtócsapkodás nélkül. Igyekszem megőrizni a hidegvéremet és a jó kedvemet ilyenkor is, és arra gondolni, ez az egész csak játék. Színjáték. Pont, mint a színpadon. Amikor idáig eljutok, már túl is vagyok az egészen. Nem szabad túlságosan átélni ezeket a helyzeteket. Kis távolságtartással az ember egész jól ellehet, bár igaz, hogy a stressz nem kibekkelhető, de sok mindent tehetünk ellene. És van még egy titkom. A bukta. Ha valaki olyasmit mond, ami nekem nem tetszik, egyszerűen becsukom a fülemet, és egy jelentés nélküli mondatot ismételgetek magamban: na, egyél te is sok buktát! Persze csak magamban, mert ha kihallatszana, már ott is lenne egy újabb konfliktus…
Inkább nagyban nézem a dolgokat
Barabás Évi, az RTL Klub műsorvezetője egyszer élő adásban próbálta ki, milyen pulzusszám emelkedést vált ki a munkája.
- Furcsállottam, amikor egy felmérés alkalmával kiderült, hogy az élő műsor nagyobb stresszforrásnak számít, mint a műsorra való felkészülés és a szerkesztés, mert én ezt általában pont fordítva érzem. Tehát az ilyen jellegű stressz kivédhetetlen, épp ezért az egyéb, a munkából adódó konfliktusokat igyekszem elkerülni. Többnyire diplomatikusan oldom meg a helyzeteket, megtanultam, hogy sokat segít, ha az ember kicsit felülemelkedik a problémán. Inkább nagyban nézem a dolgokat, így sok apró gond és kellemetlenség megelőzhető. Sajnos hajlamos vagyok rá, – bár már javulást mutatok -, hogy túlvállaljam magam munkával. Most épp egy ilyen időszakban vagyok, a fizikai teljesítőképességem határán. Ilyenkor a megoldást az jelenti, hogy nagyon szigorúan trenírozom magam: ettől eddig tart a feladat, és ekkor befejeződik. Otthon már nem dolgozom, hétvégén pedig kikapcsolom a munkahelyi telefonomat és leteszem az órámat. Ez utóbbi jelenti számomra a szabadságot, az idővel való szabad gazdálkodás lehetőségét. Levezetésként pedig a kutyámmal futok vagy sétálok, reggelenként nyújtógyakorlatokat végzek, mert nálam a stressz és a túlterheltség legtipikusabb fizikai megnyilvánulása a nyak- és hátfájdalom. Ezért reggelenként néhány percig jógaszerű nyújtógyakorlatokat végzek. Azt hiszem, az ilyen típusú rövid tornára mindenkinek van ideje, az izmaink meghálálják! Nagyon fontosnak tartom a nyugodt alvást is, ennek az idejét nem érdemes megrövidíteni. És ami engem igazán kikapcsol, az a kerti munka. Ahogy szöszmötölök a kertben, gyönyörködöm ebben-abban, virágban, fában, madárban, megnyugszom, kikapcsolok. Ilyenkor jön rá az ember, hogy a világ sokkal színesebb, szebb és kerekebb annál, minthogy a munka, a folyamatos stressz foglyul ejtse. Van ellene megoldás, amit érdemes módszeresen, apró lépésekben elkezdeni.
Nem omlik össze a világ!
Geszti Péter szabadúszó alkotó. Ami azt is jelenthetné, hogy nem kell minden nap szembesülnie a munkahelyi konfliktusok okozta stresszel.
- Tény, hogy kevés „beülök az íróasztal mögé” munkahelyem volt, azonban bármilyen csapatmunkánál óhatatlanul megjelenik a konfliktus. Engem legjobban a határidőkkel járó stressz visel meg. Ilyen volt legutóbbi munkám, a Nemzeti Vágta megszervezése is. Nem kifejezetten a szellemi részére gondolok, hiszen azzal már régen elkészültünk, hanem maga a gyártás, a logisztikai feladatok levezénylése jelentett megmérettetést. Mint kiderült, olyan sokismeretlenes egyenlettel kerültünk szembe, ami rengeteg napi feszültséget, és hát sajnos kisebb konfliktusokat, sértődéseket gerjesztett. Ezekben a helyzetekben, az idő szorításában, a szó szerinti vágtában a legnehezebb az volt, hogy az ember ember tudjon maradni, akkor is, ha éppen vadállati indulatok feszültek benne. A konfliktusok közepette a méltóságunkat kell megőrizni magunk és mások miatt is, hogy lehetőleg ne okozzunk sérüléseket. Megtanultam, hogy sokszor bele kell nyugodni a dolgokba, akkor is, ha valójában mást tennénk. Ez is egyfajta fegyver a stressz ellen. Hosszú évek tapasztalata pedig azt mutatja, egyáltalán nem omlik össze a világ attól, ha éppen nem úgy sikerül valami, mint ahogy elterveztem.
Úgy tíz-tizenkét éve annyira túldolgoztam magam, hogy sikerült a fizikai teljesítőképességem határára jutni. Azt vettem észre, mintha furcsán, össze-vissza kalapálna a szívem. Ez elég volt ahhoz, hogy megálljt parancsoljak és lassítsak a tempón. Évek óta nem engedek abból, hogy hetente legalább háromszor sportoljak: többnyire teniszezek vagy futok. Napi 6-8 órát alszom, visszafogottan élek és táplálkozom, igyekszem semmit nem túlzásba vinni. A napi munka stressz, bár az én esetemben ezt nem a klasszikus főnök-beosztott munkahelyi viszony okozza, elkerülhetetlen, de jó, ha tudjuk, hogy megoldások mindig vannak. Minden nehéz helyzetre.
