A történetet egy általános iskolai barátnőm mesélte. Régen nem láttam azóta, Kanadában él, orvos lett.


...Huszonegy éves voltam, amikor egy kávézóban ülve, a könyvembe mélyülve az a lélegzetelállító dolog történt velem. Felnéztem a jegyzeteimből, és épp akkor nyílt a kávézó ajtaja. Máskor is nyílt, mert sokan jöttek-mentek, de erre akkor figyelmes lettem, talán mert már untam az anatómiát, és néztem, vajon ki lép be. Egy fekete kabátos, fekete sapkás férfi állt az ajtóban, és végigpásztázta a helyiséget. Hatalmasat dobbant a szívem. Nem tudtam levenni róla a szemem. Pedig nem volt se szép, se kedves, se ismerős. Az arca szürke volt és megtört, a tekintete ijedt, és legalább tizenöt évvel idősebbnek tűnt, mint én.

Úgy ültem a széken, mint az egér, akit a kígyó fixíroz. Pedig rám se nézett. De éreztem, hogy történni fog valami.
Bejött, és leült egy közeli asztalhoz. Én a könyvembe meredtem, de közben minden idegszálammal rá koncentráltam. Aztán lopva rá is néztem. Ekkor már ő is nézett. Nem is nézett, egyenesen bámult, komoly arccal, mintha ezer éve ismerne. Visszasüllyedtem a könyvbe. De hiába. Odajött.
– Tudna tüzet adni? – kérdezte.
Odaadtam az öngyújtóm. Nem sietett rágyújtani.
– Mit olvas?
– Tanulok.
– Anatómiát?
Kivette a könyvet a kezemből és belelapozott. A cigije eközben ott fityegett a szájában. Most jól megnézhettem.
Markáns, kemény arc, egyáltalán nem kedves. Jeges, szúrós, de nagyon szép, kék szemek. Borostás. Magas, erős alkat, régen sportolhatott. Míg én nézegettem, ő az anatómia könyvemet bújta, és közben egész egyszerűen leült mellém. Meg se kérdezett, hogy szabad-e.
A pincértől teát rendelt, és meggyújtotta a cigarettát. Köhögött.
– Nem dohányzom, ugyanis – mondta, és először mosolygott.
– Akkor?
– Be szokott válni. A dohányosok összetartanak. Ha más szöveggel jövök ide, elzavart volna.
– Még mindig elzavarhatom – mondtam.
– Nem fog.
Én is tudtam, hogy nem fogom. De ő honnan tudta? Olyan volt, mintha belelátna a gondolataimba, mintha valami mágus lenne.
Átbeszélgettük a fél éjszakát.

Elmondta, hogy elvált, hogy van egy tízéves fia, hogy imád vitorlázni és síelni. És utazni. Folyton utazik, mert mindig úgy érzi, meg kell találnia valamit. Vagy valakit. És hogy imád olvasni. Mindent kiolvas, amiben betűk vannak. Még a telefonkönyvet is.
Nem nevettem. Nem volt vicces. Elkezdett terhes lenni, úgy éreztem, rám akaszkodott, és soha többé nem tudom lerázni.
– Le akar rázni? – kérdezte.
Elsápadtam. Gondolatolvasó.
Megfogta a kezem.
– Ne ijedjen meg, nem látok a fejébe. Csak minden az arcára van írva.
– Értem – hümmögtem. De nem nyugodtam meg.
– Mit akar tőlem? – kérdeztem úgy éjféltájban.
– Semmit. Ismerősnek tűnt. Vagy mégse. Valahogy vonzott. Pedig nem is az esetem.
Ez elkápráztatott, és egyben dühített is. Elkápráztatott, mert úgy beszélt, mintha a szívemből szólna, hiszen én is épp ezt gondoltam, amikor belépett. És dühített a pofátlansága, hogy még csak meg sem próbál udvarolni.

– Hisz a karmikus találkozásokban?
– Nem tudom – mondtam. Nem hittem.
– Eddig én se hittem – felelte, mintha hallotta volna a gondolatomat. – De valami magyarázata mégis csak kell, hogy legyen annak, hogy nem tudok megszabadulni magától. Vonz. Vonz az arca, pedig sápadt és fáradt, vonz a teste, pedig semmi különös, vonz a bőre, az illata, vonz, ahogy ül.
– Maga se tetszik nekem –vágtam vissza. – Különben is az apám lehetne.
– Negyvenkettő vagyok.
– Hát mondom! Én meg huszonegy.
– A kornak nincs jelentősége.
– De van!
– Azért hiszi, mert még gyerek. Ha zavarom, elmegyek. Sose lát többet. Ígérem.
Ekkor történt, hogy felborítottam a poharam. Az egész kóla az ölembe ömlött jégkockástól, citromkarikástól.
– Ez mit jelent? – nevetett. – Hogy maradjak?
Maradt. Aztán együtt mentünk haza. Őhozzá haza. Nála aludtam. Magától értetődő volt, hogy szeretkezünk. Olyan volt, mintha addig soha mással nem szeretkeztem volna, csakis vele, mégis csodás, újszerű élmény. Nem tudtam betelni az érintésével. Amikor már aludt, a hátára tapadtam, az orrom a lapockái közé fúrtam, hogy egész éjjel érezzem az illatát.

Reggel azt mondta, mennie kell. Indul a gépe. Columbiába.
Nem akartam, hogy elmenjen. Akkor már szerettem. Úgy szerettem, mintha világ életemben csak őt szerettem volna.
Elment.
De azt ígérte, visszajön. Egy hónap, és itt lesz.
Kértem tőle valamit. Bármit, ami rá emlékeztet. Ami ő. Levágott egy tincset a hajából. Eltettem.

Szörnyű hónap volt, nagyon lassan telt. És az volt a legszörnyűbb, hogy senkivel nem mertem beszélni erről. Olyan körökben forogtam, ahol kinevettek volna, ha egy ilyen mágikus, karmikus szerelmi sztorival állok elő.
Végül nem tudtam tovább magamba fojtani az érzéseimet, és felkerestem egy léleklátót. Neki meséltem el a történetet, töviről hegyire. Egyáltalán nem volt meglepődve.
Azt mondta, van ilyen. Előző életünkben, sőt, valószínűleg sok előző életünkben szoros lelki kapcsolat volt köztünk. Örüljek, hogy egymásra találtunk, mondta, ritkaság ez. Rengeteg ember éli le úgy az életét, hogy mindvégig érzi, valaki valahol várja, mégse mozdul. Sóvárogva, cseppet sem beteljesülten élnek, mert nincs bennük elég erő ahhoz, hogy elinduljanak. Pedig a sors odavezetné őket, ahol várnak rájuk.
– Ne engedje el – mondta a léleklátó.
– De elutazott. Nagyon messzire.
– Visszajön.
Nem volt semmi okom rá, de én is biztosan éreztem, hogy visszajön hozzám.
– A szerelmem volt? Az előző életeinkben is szerelmesek voltunk?
– Nem biztos – felelte. – De nagyon fontosak voltak egymásnak.
– Ha elhoznám ide, meg tudná mondani, ki volt ő nekem? – kérdeztem.
– Nem kell, hogy elhozza. Elég valami személyes dolog tőle. Egy zsebkendő, amit megérintett. Bármi.
Elővettem a hajtincset.
A léleklátó sokáig nézte. Úgy tűnt, transzba esett. Vagy tíz percig nem szólt.
– A testvére volt – mondta. – Az előző életükben testvérek voltak, és nagyon mélyen szerették egymást.
Remegett a lábam, nem kaptam levegőt. Mégse szerethetem szerelemmel a testvéremet.
A léleklátó vizet hozott nekem, aztán két tenyeréből energiát adott.
– Ne törődjön ezzel – mondta. – Nincs jelentősége. A lelkeik szeretik egymást, ez a lényeg. A testük pedig csak porhüvely, genetikailag most már nincs közük egymáshoz.
Napokba telt, míg megnyugodtam, és újra szeretni mertem, szerelemmel.
Épp ideje volt, mert egy ködös vasárnap délután ott állt a házunk előtt. A faleveleket rugdosta, és engem várt.
A felesége lettem. Kanadában élünk. Soha nem beszéltem neki arról, hogy a testvérem volt. Két gyerekünk született, imádják egymást. Fura belegondolni, de lehet, hogy egyszer, sok élet múlva ők is egymásba szeretnek?
 

Szerző: Nada  2009.03.11. 14:53 40 komment

Címkék: reinkarnáció lélekutazás előző élet lélektárs léleklátó karmikus szerelem

A bejegyzés trackback címe:

https://mertmegerdemled.blog.hu/api/trackback/id/tr64995983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iselinn 2009.03.11. 21:49:00

ez egy városi legenda. máshol is hallottam/olvastam.

baz+g 2009.03.11. 21:54:44

nem is kell a csodagép :) 42

lolperec 2009.03.11. 22:15:04

a újak kedvéért:
ami pirossal van írva, az talán igaz,
ami más színnel az totál kamu.. :)

Pilátus 2009.03.11. 22:20:57

Hm.
Lehet, hogy duálok voltak?

The Great Destroyer 2009.03.11. 22:41:52

Hmm....
Szerintem kár volt betiltani a boszorkányüldözést.
Én agyfaszt kapok az ezoterikus balfaszságoktól.
Ez a sztori több, mint fos.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.03.11. 23:08:14

Mindenkinek joga van a személyes meggyőződéséhez, személyes hitéhez.
De remélem, a hölgy orvosként azért a szakma szabályai szerint gyógyít, és nem a karma alapján.

nol · http://www.blog.hu 2009.03.11. 23:17:52

hát azért annyira nem volt jó hogy cimlapra kerüljön..

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.03.12. 00:06:35

Valahol baj van az emberek agyával, de ezt eddig is tudtuk, mert akárhogy nézem, itt szinte "csak" az jött le mindenkinek, hogy kamu a poszt, meg hogy elég szar ez a történet, holott én azt mondom, kellemes, és nem is érdekel, hogy ez egy ezer éves, elcsépelt városi legenda, vagy mifene, mert úgy vagyok vele, hogy a régi viccek is újak az új embernek, tehát én vagyok az új ember, ez pedig lehet régi történet, nekem tetszett, sőt, tovább megyek: jól volt megírva, semmi felesleges szöveg, kellemes a párbeszéd, elegendő a leíró rész, úgyhogy ha a műsorvezető megkérdi, mennyi pontot adok Nada részére, azt felelem, hogy 10-ből 10!

És akkor még nem bókoltam! :-)

Csávógyerek 2009.03.12. 00:24:44

Nem értem. Valahogyan erre a blogra még nem szabadult rá az a sok húgyagyú, akik a kapcsolatokról szóló blogokra rávetik magukat, mint gyöngytyúk a forró takonyra, és telehányják a nyomorult gondolatviláguk sztereotíp okádékával.

Na, mi van gyerekek? Túl magasröptű lenne a történet, hogy beleszóljatok? Adjatok már valamit életjelt! Hol bújkáltok?

Daniel W. Mcload 2009.03.12. 00:35:51

Én továbbra sem csalódtam ebben a blogban. A címlapról jöttem, de néha jövök magamtól is, és a történet ismét megfogott, pedig talán nem is erre számítottam.
Szép volt Nada, köszönöm!

KenSentMe 2009.03.12. 01:08:56

Nem tudom, miért kell nyávogni.. a világ is hányadék, az emberek is hányadékok.. csak azért, mert egy romantikus posztot írsz, meg valami társkeresőset, ne várd el, hogy a kommentekben ne lepjen el téged nyakig a sz*r, ami a világban hömpölyög..

a történet amúgy tényleg zsírszegény, igazából csak az a tanulság, hogy attól még, hogy az ember értelmiségi, több nyelvet beszél jól és külföldön van munkája, attól még rászedhető egy nyolc általánost végzett jövendőmondó által.. tanuljon mindenki sok gyakorlati pszichológiát és lehúzós marketinget, az a siker titka, nem az egyetem.

Csávógyerek 2009.03.12. 01:51:07

@Csávóember:

Köszi, megnyugtattál, pont ez hiányzott.

Látjátok, feleim, erre van itt szükség, nem az ezoteriára ;o)

Hogy miért is? Mert a városi legendáknak nincs akkora piaca egy többségében parasztok által lakott országban.

Tagadhatjuk, nyomhatjuk az emelkedett eszmét, de ez akkor is így lesz még egy darabig.

Hát ezért ünneplem az 5. évfordulómat éppen most vasárnap a tengerentúlon. Mert nekem tetszett ez a szép történet.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2009.03.12. 02:11:16

Jó történet volt. Érdekes és aranyos...

És ha utcai legenda? Vagy kamu? Attól m,ég jól le van írva és élvezhető...

airel 2009.03.12. 04:08:29

mekkora kamu baszki

shitgun 2009.03.12. 07:14:44

Ezoterikus faszság.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.03.12. 08:08:23

Nem kamu, valami novellaféleség... (a "kamu" kicsit mást jelent, bár az is kitaláció)

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2009.03.12. 08:09:15

Jó, de miért kellett Kanadába menni?

Fejlődő Szervezet 2009.03.12. 08:25:24

Ha kicsit bővebben kifejtetted volna a légyott-részt, mehetne fizetős sms-el is.

LMS 2009.03.12. 08:29:07

Csávógyerek: "Tagadhatjuk, nyomhatjuk az emelkedett eszmét"

Hát hallod, ha ez a Daniel Steel színvonalú elcsépelt közhelyes f*s stítus képviseli a nagy tengerentúli emelkedett eszmét, akkor tényleg húzok vissza inkább kapálni...

Egy paraszt

Agent Cooper 2009.03.12. 08:39:53

Az emberi sötétség, az alapvető tudományos ismeretek hiánya, és a racionalitás elvetése. Ez jutott eszembe erről. Katasztrófa, hogy magukat értelmiségnek valló emberek ilyesmit írnak.

ToMorgan 2009.03.12. 09:17:02

Nekem tetszik a sztori, és nem is érdekel, hogy kamu vagy nem.

Az alábbi rész viszont nagyon igaz:

"Rengeteg ember éli le úgy az életét, hogy mindvégig érzi, valaki valahol várja, mégse mozdul. Sóvárogva, cseppet sem beteljesülten élnek, mert nincs bennük elég erő ahhoz, hogy elinduljanak. Pedig a sors odavezetné őket, ahol várnak rájuk."

Csávóember (törölt) 2009.03.12. 09:19:54

@Csávógyerek:
Fogadjunk hogy a Piroska és a farkast is elhitted! ;o)

papugaja 2009.03.12. 09:23:12

@lolperec:

Tehát a "Gyümölcságyra fektetett vaníliakrémes palacsinta" kamu, de a "Cserépedényben rotyogtatott sólet, füstölt libacombbal" az talán igaz?
Jó tudni.

Noném 2009.03.12. 09:24:20

Nincs reinkarnáció. Pont. A keleti vallások hazugsága, hogy elvonják attól a ténytől a figyelmünket, hogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG EGYETLEN LEHETŐSÉGÜNK VAN ARRA, HOGY EBBEN AZ ÉLETÜNKBEN MEGISMERJÜK ISTENT ÉS ELFOGADJUK A MEGVÁLTÁST.
Az ilyen álromantikus irományok csak arra valók, hogy mélyítsék a szakadékot. Ne kommenteljetek nekem, mert jó eséllyel nem olvasom már vissza. Üdv!

ToMorgan 2009.03.12. 09:36:45

@Noném: Ha nem olvasod vissza, akko mé nem szarod le, hogy kommentelnek-e neked, vagy nem?

ToMorgan 2009.03.12. 09:38:02

Amúgy meg TOLERANCIA, emberek!

Mindenki hihet amibe akar, oszt jólvan.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.12. 10:13:26

@LMS:
Csatlakozom a parasztok táborához. Nekem ez a sztori baromság nagy bével.

Ilyen történeteket írnak Ámerikában megfáradt, megunt, öregecskedő feleségek boldogítására megfáradt, megunt, öregecskedő, ámde gazdag feleségek, akiket nálunk írónőnek neveznek (D. Steele, Norah Roberts stb.). Csak szánni tudom, akinek ez a romantika, akinek ez hiányzik az életéből.

@jacint70:
Azért kell Kanada, mert az olyan vadregényes ország, az aztán az igazi romantika. Minden Romanában (gagyi regényújság, anyám meg a nővére olvassák :/ )úgy kezdődik a történet, hogy a városi, "művelt" (muhaha!) nő elköltözik valami farmra az Isten háta mögé, ahol sármos, életedzett szuperférfiakkal először hadakoznak, aztán a "karjaikba" omlanak...
Vagyis ezt vagy valahonnan bemásolták ide, vagy sok ilyet olvasott a szerző, ami viszont nem meglepő.

A cím pedig félrevezető. Hogy ki mi volt az előző életében, azt a kutya sem tudja. Aki akar, hisz benne. De a jelenlegiben, ha jól értem, nem testvérek a felek. Így mi a történet veleje? Két vadidegen egymásra talál, már aznap lefekszenek egymással, azóta is boldogok. Hűha!
Legalább annyi csavart bele lehetett volna tenni, hogy féltestvérek apuka tinédzseri kori kicsapongásaiból. Az fordulat lett volna, persze csak Esmeralda & Co. szinten, de mégis.
Ha már koppintunk egy stílust, akkor csináljuk rendesen!

Amúgy elszomorít az a felszínesség, hogy valakik még védik is ezt.

LMS 2009.03.12. 11:22:45

Reckl_Amál:

Gyere barátom! Itt a kapa, gaz meg még van bőven...

Win Elen 2009.03.12. 20:15:48

En remeltem a testver szerelemrol lesz szo, nem pedig ezoterikarol - amivel semmi bajom csak szkeptikus vagyok vele kapcsolatban. Mert az kulon megerne egy miset. Bar abbol is konzi-libsi harc lenne, meg ha nem is a klasszikus modon.

A tortenetnek amugy van egy bája, de megis nehezen lehet lenyelni. Csak novella szinten, fiktiv tortenetkent tudom kezeleni. Ez persze az en bajom.

Es hogy a primitivebbek szemeben ne tunjek aberraltnak, nem azert remeltem, mert ez valami beteg hajlam, hanem mert jo tema a vonzalom mas aspektusbol valo vizsgalatara. (bar ritka nehez dolog is)

Ventura Blvd 2009.03.12. 22:34:27

@Noném: Az amerikaiak 70 százaléka, a világon élő 250 millió buddhista, 500 millió hinduista, a libanoni drúzok, az eszkimók többsége és sok afrikai törzsi vallás követője hisz a reinkarnációban. Bolygónk népességének több mint fele. De azért te biztos vagy a magad igazában. Jó neked. Kételkedni mindig sokkal nehezebb.

Csávógyerek 2009.03.13. 04:29:48

Jól van na, bevallom, genyó voltam, hogy provokáltam a kapáló népességet. Az van igazából, hogy tényleg meglepődtem az eccerű beszólások szokatlanul alacsony arányán. Sokkolt, pozitív értelemben, és ezért ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból. Ki is ugrott jópár tapsifüles, szóval megérte.

Honnan a vérből tudhatnám, igaz-e a történet vagy sem, de akkor is tetszett, mert szégyenkezve vallom be, én bizony semmiben nem hiszek jobban, mint a szellem halhatatlanságában.

Megnézem a Google-n, hogy ki az a Daniel Steel, mert még nem volt szerencsém egyik könyvéhez sem, de nem izgultam rá arra, amit találtam. Vakarom a fejemet viszont erősen, hogy az őt fikázó hozzászólok honnan ismerik olyan jól az elcsépelt közhelyes stílusát? Valami mégiscsak vonzotta őket hozzá, ha már nem tudták letenni a könyvét az első néhány sztereotípia után.

Na megyek én is kapáni inkább ...

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.13. 09:03:55

@Csávógyerek:
Honnan? Hát írtam, hogy anyámék olvassák, nézik a tévében. Sajnos.
Ahogy már szintén írtam, baromság nagy B-vel.
Az agresszió pedig onnan van bennem iránta, hogy becsapás az egész. Vannak szerencsétlen nők, akiknek valamiért hiányzik az életükből a romantika, ill. - ahogy anyámék generációjában - a női szerep része, hogy az ember világéletében ilyen bárgyúságokat kell olvasson. Persze engem az Üvöltő szelektől is kivert a víz, azt tényleg elolvastam és nem tetszett. Mert amiről abban a könyvben szó van, az nincs. Persze az írónak joga van kitalálni bármit, csak akkor tisztában kell lennie azzal, hogy ha túloz, akkor elrontja az egész mű hitelességét. Heathcliffe-ék története értelmetlen, a regény szerkezete sem jó szerintem. Danielle Steele-től viszont csak annyit olvastam, amennyi a könyv hátulján van kedvcsinálóként.
Aki viszont ilyen történeteket valósnak állít be, az átveri az olvasóit, az pedig nem szép.

@Win Elen:
Engem sem az aberráció vonzott ide. Ha ez egy igényes bejegyzés lett volna, bemutat egy igazi testvérszerelmet. Megvizsgálja, hogy történhet ilyen, mi van a háttérben... De nem is értem magam, mit vártam.
A szöveg pont annyit ér, mint a szerző neve, nada.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.14. 16:06:11

Szerintem a szerzőnek nem blogot kellene írni, vagy ha mégis ebben látja az önkifejezés lehetőségét akkor nem itt, hanem modjuk a Donnán és ehhez hasonló oldalakon.

A romantikára vágyik, de fantáziája szegényes.

Szép, tömény giccs.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.14. 16:16:11

@Reckl_Amál: Az üvöltő szelek egy igen érdekes regény, bár én sem tudok vele mit kezdeni, mint ahogy az egyész Bronte családdal sem, de én annak tudtam be, hogy nem ismerem az a kort amiben a történések játszódnak, náluk ugye a pénz az értékmérő, míg ezekben a történetekben a jó családba való születés több előjogot biztosít mint a vagyon. Pénzel nem lehetett átkerülni egyik kasztból a másikba, arról nem is szólva, hogy a romantikus szerelem nem olyan régi intézmény, és álalában csak rangban azonos pároknál volt megengedett.

Nada 2009.03.16. 09:50:48

@Tom Bobb: Köszönöm. Végre valaki, aki nem fröcskölődni jár ide. :)

Nada 2009.03.16. 09:51:47

@Daniel W. Mcload: Én köszönöm. Jólesik, hogy van, aki vevő a történeteimre.

Nada 2009.03.16. 09:56:39

@Reckl_Amál: Szeretettel mondom, nem ártana elgondolkodnod azon, mi okozza benned vajon ezt a fene nagy indulatot a szerelem, a romantika, a beteljesülés témakörében. (Miközben épp ezeket olvasod.) Akarsz róla beszélni?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.17. 13:42:30

@Nada:
Személyeskedéssel akarod lesöpörni a banalitásnak szóló kritikát? Hm.

Az indulatot az okozza, hogy ma mindenre ez a válasz. Mintha csak szerelem, szex, gyöngédség létezne a világon. Én ezt már nagyon unom.