Margit 27 éves textiltervező. Szereti az életét, szereti a munkáját, de amit a legeslegjobban szeret, az a kapcsolat, amiben immár két és fél éve él. Kristófot egy társasutazáson ismerte meg, a férfi az utazási iroda megbízásából volt a szállodában, mint programszervező. Gyönyörű napok voltak, mosolyog Margit, aztán elszomorodik. Most is gyönyörű lenne minden, ha Kristóf nem állt volna elő azzal a kéréssel...

Margit kisvárosban született, ahol még fontosnak tartják a hagyományokat. Az apja például, amikor Kristófot fél év után megismerte, levitte a borospincébe, megkínálta egy jófajta bikavérrel, majd hátba veregette, és azt mondta:
– Na, fiam, beszéljünk csak egy kicsit a jövőről. Mi a terved a lányommal?
Kristóf hebegett, habogott, akkor volt huszonnyolc éves, Margitot épp hogy megismerte, és az összeköltözést tervezgették, de komolyabb lépésről, házasságról, gyerekvállalásról szó sem esett.
– Hát, talán, még túl korai... – dadogta, mire a papa végigmérte, és faképnél hagyta a pincében.
Margit, amikor meghallotta, mivel állt elő az apja, azt hitte, elsüllyed szégyenében. Nem győzött elnézést kérni Kristóftól, és esküdözött, hogy nem ő kérte meg az apját, hogy az esküvőt forszírozza. Újabb hónapok teltek el, Kristóf és Margit összeköltöztek, úgy éltek, mint a házasok, épp csak a papír hiányzott.
Legalább is Margit anyjának, aki egy szép nap váratlanul megérkezett hozzájuk két hatalmas szatyornyi zöldséggel, tojással, frissen vágott csirkével.
– Ne féljetek, nem maradok sokáig – mondta, – legfeljebb néhány napig.
És szépen nekikezdett a főzésnek, sütésnek.
Este, amikor lecsendesedett az élet, odaült a fiatalok mellé, kikapcsolta a tévét, pedig épp a legizgalmasabb résznél tartott a film, és így szólt:
– Fiam, jobb, ha te is hallod, amit mondani fogok. Minálunk az ilyesmi nem szokás. Nem használhatod a lányomat csak úgy. A szomszédok a szájukra vettek, pusmorognak, hogy vad házasságban éltek, azt mondják a hátunk mögött, hogy könnyűvérű, becstelen a lányom. Tudod, Margitkám, hogy apád milyen beteges, rendetlenkedik a szíve, nem kívánhatod, hogy ilyen csúfságban élje le a hátralévő életét. Házasodjatok össze, gyerekeim, megrendezzük nektek a lagzit, szép kis pénzt is kaptok mellé nászajándékba.
A mama másnap reggel, mint aki jól végezte dolgát, hazautazott. A vonatról még lekiabált, hogy ígéret szép szó.
Kristóf majd felrobbant a dühtől, még hogy ígéret, nem ígért ő semmit. Hazamentek, és nem is beszéltek többé a dologról.
De onnantól, mintha megváltozott volna köztük valami.
Margit szomorú, fásult lett, szeretkezni sem volt kedve. A munkáját is hanyagolta, reggel késve ment a munkahelyére, délután meg csavargott, egyáltalán nem sietett haza Kristófhoz.
A férfi egy nap megelégelte, és odaállt Margit elé:
– Mi a baj? – kérdezte.
Margit sokáig nem válaszolt, majd végül elmondta, hogy valójában ő is azt szeretné, ha Kristóf végre megkérné a kezét.
– Nem vagyok hajlandó a szüleid kénye-kedve szerint ugrálni – kiabált a férfi.
– Ha szeretnél... – szipogta a nő.
– Szeretlek én – mondta Kristóf – Csak...
– Mit csak?
– Csak nem vagyok biztos a dolgomban. Te biztos vagy benne, hogy tényleg egymásnak vagyunk teremtve? Hogy nem fogunk elválni öt éven belül? Hogy biztosan tőlem akarsz gyereket?
Margit sírva fakadt.
– Mit kéne tennem, hogy biztos legyél magunkban? Hogy bizonyítsam be, hogy szeretlek? A férfi egy darabig hallgatott, majd kivett a hűtőből egy sört.
– Lenne rá egy mód – mondta nagyon halkan.
– És mi az?
– Egy műtét.
– Műtét? Miféle műtét?
– Egy mellnagyobbítási műtét.
Kristóf zavarban volt, nem mert Margit szemébe nézni. Úgy folytatta.
– Tudod, te nagyon helyes lány vagy, jól érzem magam veled, csak hát az ágy... Zavar, hogy nincs melled. Ha megcsináltatod, elveszlek.

Margit aznap este egy barátnőjénél töltötte az éjszakát. Egy szemet sem tudott aludni. Először arra gondolt, hogy elhagyja, elfelejti Kristófot. De tudta, hogy erre nem képes. Ugyanakkor a műtéttől meg rettegett. Milyen lesz akkor a teste, nem is lesz többé ugyanaz a nő. Hogy fog akkor a tükörbe nézni? Elaltatják, felvágják, idegen anyagot tesznek a bőre alá, heg marad utána, csúnya seb.
Ha igazán szeretné, nem kérne tőle ilyet.
De mi van, ha mégis? A férfiaknak olyan fontos a szex. Mi van, ha tényleg zavarja őt, hogy nem büszkélkedhet különösebben telt idomokkal? Lehet, hogy mégis kés alá fekszik?
És mi van, ha megcsináltatja a műtétet, és Kristóf mégis elhagyja, és nem veszi feleségül? 
Te mit tennél a helyében?
 

Szerző: Nada  2009.03.03. 09:41 141 komment

Címkék: eskuvo mellmutet mellnagyobbitas szerelmi zsarolas

A bejegyzés trackback címe:

https://mertmegerdemled.blog.hu/api/trackback/id/tr78976995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BF79 2009.03.03. 14:37:00

Aki képes a szomszédok miatt, vagy a nem elég nagy melltől élete vagy a gyermeke életének legfontosabb döntését függővé tenni, az elmehet a jó büdös francba. Magyarul apuka, anyuka és Kristóf is.

Mondanám, hogy micsoda gyökér emberek vannak, de a történet azért nem teljesen életszerű.

Azt is mondanám, hogy szegény lány, de nyilván az ő viselkedése és hozzáállása is hozzájárult ahhoz, hogy a hozzá közel állók szó szerint tologatható játékbabának nézik.

Ha van ereje, dobja ki a francba a srácot. Férfiként mondom, hogy aki ilyet kér, az nem szerelmes és soha nem is lesz, legalábbis belé nem. A szüleivel pedig csökkentse minimálisra a kapcsolatot és ne hallgasson a száz évvel ezelőtti baromságaikra, szomorú de ez van, megváltozni már úgysem fognak ha felnőtt gyerekük van.

Ja, és:

"kikapcsolta a tévét, pedig épp a legizgalmasabb résznél tartott a film"

Ez a leginkább felháborító. Azonnal kidobtam volna a lakásomból.

De remélem, hogy nem igaz a történet és feleslegesen bosszantottam fel magam :)

__ 2009.03.03. 14:46:36

Margit, ha biztosra akarsz menni, nagyobbítás helyett inkább még egyet tolj be.

video.boon.hu/video/34616/harom-mellu-no

walaki@maffia.hu 2009.03.03. 14:48:23

Én pasi vagyok, de az a véleményem dobja ki a srácot!
lesz, aki kis melell is el fogja fogadni!
én is a nagymellű szőkét kerestem, mégis egy hetyke kismellű vöröset vettem el anno:-P

Jimbo75 2009.03.03. 14:48:29

Szerintem hagyd ott. Lehet, hogy nagyon szar lesz, sőt biztos, de ha Neki csak akkor tetszel, ha nagy a melled, ott alapból gond van.

stopper 2009.03.03. 14:50:42

Hát ez a veddelfeleségülalányomat duma olyan ósdi, hogy ha nincs a mellműtét témázás, azt hiszem, hogy vagy negyven éve történt, vagy valamelyik arab országban. Szóval merő kitaláció.

A legjobb mellméretes párbeszéd egyébként a Facérok c. filmben volt:
Lány: "Szerinted kicsi a mellem?"
Fiú: "Hááát... néha..."

changebug (törölt) 2009.03.03. 14:52:46

Margitom! Gonduuukoz :)
Ha lecseréled a melleidet, szüleid kitagadnak, apád szívinfarktust kap, Kristófkából meg előjön a benne szunnyadó állat és farkat is akar majd rád varratni majd otthagy.
Ha megműtteted magad akkor tehát szegény leszel, félárva és elhagyott - valamint úgy fogsz kinézni mint egy elbaszott plazatyúk.

drazse 2009.03.03. 14:53:11

Ez a sztori nem lehet igaz.... vagy Margit tenyleg egy nagyon egyszeru, butuska Besenyo. Igenis, onbecsulest! Inkabb kezdj uj eletet, mint gyerekekkel valj el aztan.

euratom 2009.03.03. 14:54:45

Margit,
25 ev hazassag tapasztalataval javaslom, hogy fontold meg, ha teljesen lapos vagy, ha nem akkor, majd jon mas.

georg 48 2009.03.03. 14:55:22

Hát igen. "mi van, ha megcsináltatja és mégis otthagyja a pasi"? Mi a bánatos szentszart csináljon két nagyadag szilikonnal? Tényleg, mire jó még a szilikon?

Nolik · http://www.nolikantal.com 2009.03.03. 14:56:16

Inkább anyós- és apósjelöltet kellene egy dom-domina elvonókúrára kötelezni.

Szerintem a történet kamu, de a maga bájos egyszerűségével a legszebb Csók és könny hagyományokat idézi.

Margit & Kristóf. Már a névválasztás is muhaha.

stopper 2009.03.03. 14:56:57

@georg 48: válltömés?
utazópárna?
melegítve fülfájásra?

Murderface 2009.03.03. 14:57:24

Pasi lapát, szülők feje leordít, hogy mit ugatnak bele a te dolgodba, barátokkal elmenni egy NAGYON görbe estére(hétvégére).

hoel 2009.03.03. 14:57:35

Hogy én mit tennék? Első nekifutásra leorditanám a szüleim fejéről a hajat. A másodikban kidobnám a Kristófot. Harmadikban pedig megpróbálnék normális embereket gyüjteni magam köré és főleg magam is megpróbálnék közel normálisan gondolkodni. Hát én kb ezt tenném.

hoel 2009.03.03. 14:58:38

@Murderface: még nem láttam ami te irtál, amikor beirtam a kommentemet.D

Murderface 2009.03.03. 15:02:14

@hoel: hasonló élettapasztalatok, hasonló megoldások :)

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.03.03. 15:02:29

Margit követeljen Kristóftól péniszkissebbítő műtétet (mert az ágyban ugye naggyon zavaró stb stb) hátha leesik neki... a tantusz.

georg 48 2009.03.03. 15:05:16

Egyébiránt a pénisznöveléssel is vigyázni kell, mert ha túl nagyra sikeredik, ha beáll a merevedés megtörténhet, hogy túl sok vér fut ki az agyadból és elájulsz.

Bruno 2009.03.03. 15:05:51

Szülőknek megmondani, hogy sikeresen szétb..ták az életét (úgyse értik, de legalább megsértődnek és egy darabig nem fognak zavarogni).

Kristófot elzavarni.

Manbeast 2009.03.03. 15:06:21

Úgy basznám nyakon a Kristófot, hogy a fogai hullanának ki mind.
Meg a margitot is.
Tipikus példája ez a minden értéket nélkülöző, silány, felszínes emberi kapcsolatokban.
A szerelem az amikor a hibáival együtt szereted a másikat, és nem az amikor a hiábi ellenére is.

Lángharcos 2009.03.03. 15:06:38

@manókomment: Ez jóóó ötlet :D

Margit szerintem is dobja a pasákot, ha ehhez az ötlethez ragaszkodik. Az én szüleim is erőltetik a gyereket (nekik házasságon kívül is jó lenne). Én is mindig leüvöltöm a fejüket.

Jedlik 2009.03.03. 15:07:35

Örülnék az ingyen szilikonnak.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.03.03. 15:10:30

Bocs', hogy idepofántlankodok (bár szeretem ezt a blogot, gyakorta olvasom is, csak nem kommenteltem -eddig), volna véleményem.
Milyen egyszerű lenne, ha ilyen sarkosan el lehetne ezt intézni! Persze, hogyne, a srác egy díszfasz, a csaj meg hülye, oszt jónapot.
DE! EMBEREK is. Így, csupa nagybetűvel. A srácnak lehet, hogy tényleg fickósabban állna, ha a lány bővebb idomokkal rendelkezne. És az is lehet, hogy a lánynak is nagyobb lenne az önbizalma, ha megcsináltatná a melleit. Ki tudja?

A férfiak mindig valamihez kötik a lánykérést. A lányok meg várják (igen, még az extrafeministák is!). Addig, amíg több a nő, mint a férfi, a férfiak diktálnak.
Ha Margit szerelmes, valószínűleg úgyis megteszi. Ha megteszi, akkor kívánom neki, hogy megkapja Kristóftól azt, amit vár tőle.
Ja, és a szülők nagyon gázok...

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.03. 15:11:08

Csináltass neki 3 jó nagyot, mit szól hozzá a majom?

Krézihajtány 2009.03.03. 15:11:09

A csajnak a csávó kell, a csávónak a csaj csöccsel. Stimmt. Ezen minek kell rugózni??

Hanyagolni kéne az elharapódzó prűd nyugdíjas etika-professzornő attitűdöt, nem abban a világban élünk, amikor egy mellműtét csodaszámba menne, hálistennek.
Értem én a lelki társ meg hasonló frázisokat, de egy jótestű csaj mégiscsak jobb lelki társnak, mint egy nyomi, márcsak élvezeti szempontból is.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.03.03. 15:11:45

@Manbeast: protestálok. Ismerek olyan embereket, akik ugyan szerelmesek egymásba, de rettenetesen önzők. És biza nem nézik el egymás hibáit...

Mindfield 2009.03.03. 15:14:39

@hoel:

Negyedik: sürgősen elgondolkodnék azon, hogy valamit naggyon rosszul csinálok.

BPE 2009.03.03. 15:16:40

Margit igazán nem tehet róla, hogy ilyenek a szülei. Max. annyit tehet, hogy megkéri őket, hogy hanyagolják, bár ezért a pasiért igazán nem érdemes kenyértörésig vinni a dolgot anyuékkal. Attól még nem buta liba, hogy szeretné ha elvennék, így 2 és fél év után. Én rákérdeznék a pasinál, hogy 1)komolyan mondta, vagy csak kitalált valamit, ami ellensúlyozza azt a sok baromságot, amit az anyósék nyomnak; 2) ezek szerint 2,5 éve azért van vele, mert épp nincs jobb (értsd nagyobb mellű); 3) ez valami hülye teszt, hogy felmérje, Margit meddig menne el, hogy gyűrűt húzzanak az ujjára?
Így hirtelen nem tudok elképzelni olyan válaszokat, amik után nem kerül lapátra kedves Kristóf.

gabcigirl 2009.03.03. 15:17:32

Péntek.

Göndör fickókkal tényleg gáz van.Én már csak tudom:))))

Rebelde 2009.03.03. 15:17:48

ez a sztori egyáltalán nem életszagú, provokatív akart lenni, de még annak is béna...

Dinsdale Piranha 2009.03.03. 15:18:19

Szerintem csináltasd meg a melledet, majd dobd ki a pasit és a szüleidet.

wiener 2009.03.03. 15:20:41

rakjatok fel képet margit emlőjéről, meg a többi részéről is, így látatlanba ne lehet megmondani mi a helyes

faszombamá

Netuddki. 2009.03.03. 15:21:32

Fotosopp! Műbalhé...

wiener 2009.03.03. 15:21:33

ja egyebkent szar sztori
megjegyzem a blog cimet, nem szopom be tobbet

Manbeast 2009.03.03. 15:22:22

@kekecke: pont ezt írtam, hogy a másik hibái, a kis mell, egy picit görbe fog, egy érdekes anyajegy, enyhén elálló fülek, mind szeretere méltóvá, egyedivé varázsolhatják a partnerünket számunkra.
Más kérdés a jellem béli hiábk tolerálása.
Az önző ember nem szerelmes, az önző ember birtokol. És mint ilyen szeretne egy hiábtlan terméket birtokolni, ha már "fizetett" érte.

Új Nick 2009.03.03. 15:24:27

@Vámpír\\\'08: Hm. Hát ha az asszony 90D, akkor ne nagyon ugrálj ilyen fórumokon, mert kapsz egy sallert véletlenül, azt' leshetsz. Ha meg nem tudod, miről beszélsz, inkább maradj csendben :)

Rebelde 2009.03.03. 15:24:30

amúgy gondolom Margitnak nem ment össze a melle két év alatt, ha ennyire zavarja a majmot, akkor miért állt szóba vele, gondolta hátha közben megnő?

de még ezen is lehet változtatni, míg az idiotizmuson szinte lehetetlen

gabcigirl 2009.03.03. 15:24:53

Mellesleg :) Én az ilyen fickót lazán elhajtanám a sunyiba...Ha kis mellel nem kellek, naggyal is idő kérdése, hogy kihajítson a kis drága. Különben is, a Kristóf elég buzis név...

changebug (törölt) 2009.03.03. 15:28:08

Tudod Margitom, apádnak volt igaza...
X éve baszogat egy gyíkarcú, mert komolyan sose vett. Gyíkarcú mert nem szórakozunk évekig másokkal és sose vett komolyan mert nem kérünk ilyet másoktól, hanem elfogadjuk.
Egyszóval apádnak ennek felismeréséhez elég volt 10 perc a pincében.
Most meg még olvashatod is a hülye kommenteket... 1-2 még itt okoskodik is a modernitás jegyében. pföö
Margitom nőjj fel!

Borcsika 2009.03.03. 15:28:33

megműttetném, fizesse ki, és utána dobnám.
mert ezt érdemli.
ha nem tetszik a csaj melle, akkor nem szereti igazán.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.03. 15:29:58

@kekecke: @gyöpp:

Melyikőtök Kristóf? Ti se szeretettek még senkit és semmit a farkatokon kívül.

A más kedvéért megcsináltatott plasztikai műtét az önfeladás csúcsa. Már a saját teste feletti rendelkezésről is lemond az ember. Mondjuk, aki megteszi, az meg is érdemli az ilyen primitív macsókat. Milyen szép lesz, amikor 40 felé közeledve már fiatalabb szolgalelkű bombanőkért lelép apjuk.

sajtos pogi 2009.03.03. 15:30:09

Kamu sztori, tele közhellyel.
A játék kedvéért: A pasi csak kifogást keres. Csináltassa meg a mellét a pasi pénzén, aztán meg lépjen le. Ha majd jobbnál jobb pasik zsongják körül, akkor nem fogja zavarni az idegen anyag a bőre alatt. Sőt!:))

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.03. 15:31:14

Én megcsináltatnám a műtétet, ha ő is rádob a cerkájára 6-8 centit.
Kurva anyját az ilyennek...

yanchi345 2009.03.03. 15:31:52

@georg 48: Ott a pont!
De lehet, hogy Kristófot az anyós zavarta meg leginkább. De akkor meg nem férfi. Én megmondtam anyósomnak, amikor bepróbálkozott, hogy tetszik látni ott a bejárati ajtónál a küszöböt? Azt mondta, igen. Na, ezen belül ez itt az én lakásom, családom, itt az van, amit én mondok. Akinek meg nem tetszik, az kint marad. Nem is jött vagy két évig, aztán lassan megbékélt. De ehhez az is kell, hogy "Maaaargit" ne anyuhoz ragaszkodjon, hanem Kristófhoz. Meg az, hogy Kristóf ne cicikről rizsázzon, hanem mondja meg, kivel mi a baja (ha dugni jó Margittal, akkor feleségnek is meg fog felelni, ha meg nem, akkor meg össze lehet csomagolni).

monticello (törölt) 2009.03.03. 15:32:01

Isten szeret téged. Egyedül Ő szeret téged úgy ahogy vagy, változtatás nélkül.
A sátán gyűlöli az embert, és el akarja pusztítani. Különösen a nőt. A társadalmi elvárásokban már egyre erősebben jelen van pusztító munkája.
Az "esztétikai" mellműtét káros az egészségre.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.03.03. 15:33:30

@Manbeast: jogos. Én nem a külsőre gondoltam.
Bár visszagondolva a boldog kamaszkoromra: volt egy srác, akibe szerelmes voltam (viszonozta). Gyönyörű csillagszeme volt (zöld!!!), állati jó srác volt. De volt valami fura szaga, ami csak erős önkontrollal volt elviselhető. Nem büdös, vagy ilyesmi, csak számomra nehezen elviselhető testszag.

Igazság Atyja 2009.03.03. 15:34:09

Before: node minek? A nő úgyis eleve csak nagyfaszúval tervez házasságot. Ha meg mégis egyéb okokból van Kristóffal, úgyis nagyfaszúval fogja megcsalni, ha ilyen igényei vannak. Azonban a ciciméret igencsak látható ruhában is, mi pedig kuncogunk Kristófon, ha 75B-s nővel köti össze az életét. Akkor is, ha más nagymellű nőket is ápolgat. :)

MP33PORTAL · http://downlinkz.com 2009.03.03. 15:39:34

ÉN KRISTÓFNAK VARRATNÁM FEL AZOKAT A MELLEKET !!!!

changebug (törölt) 2009.03.03. 15:41:52

Tudod mit Margitom!
Ha elhozod Kristófka golyóit elveszlek! Aztán csináltatunk Kristófnak 1 nagy mellet. A fél seggét átrakjuk előre.

nestara 2009.03.03. 15:42:36

@Vámpír\\\'08: Akkor te biztos egy Bombapasi vagy, hogy a selejteset csak úgy császári kegyből megdugod :)!

Nevu Sere 2009.03.03. 15:45:07

El KELL hagynod, el fogod felejteni néhány hét vagy hónap alatt.

Ez nem kérdés. Tönkremennél a döntésedbe. És a szüleid is pontosan tudják, mi jó neked. FIatal vagy még, keress egy új világot...

seldjerei 2009.03.03. 15:50:32

Ez kávé helyett is jóvót :S

Köztudott, hogy a társsal együtt a szülők is járnak. Ahol nem, ott a szülők nagy ívben szarnak a gyerekükre, hát az sem egy vidámparki körutazás szerintem.

Kristóf egy gerinctelen pöcs, kifogást keres, egyértelmű. Annyit mindenki megérdemel, hogy ha bizonytalan a partner, legyek már gerince el/kimondani. Persze, amíg újabb öszvér nincs, addig jó lesz...

Csaj egy hüle liba, ha még gondolkozik is azon, hogy mi van, ha megcsináltatja, mi van ha nem, szereti-e, szereti-e nem.

Faszinak vascső a heréire, sün a seggébe, lánynak négynapig tartó hidegzuhany és egy doboz fagyi.

nestara 2009.03.03. 15:51:07

@Bocimaster: Tök mindegy, minek kezdett neki egy pici cicisnek, ha neki dudákra van szüksége? Valószínű a "dudás dögös bögyösök" rá se hederítenek, mert egy kis beszari p... madár.

Anonymouse 2009.03.03. 15:54:08

én is mondtam ilyet
egész életemben bánni fogom
szóval az a lány sürgősen hagyja ott a fiút

seldjerei 2009.03.03. 15:55:08

Szülőkhöz egy sort:
Nálam dettó ez volt, beleszóltak, hogy na, együtt vagyunk két éve, mi lesz már akkor, égett a pofám, faszi kiakadt, nem is beszéltünk róla többet.
Majd olyan fél év után mégis összeházasodtunk, mert nekünk úgy volt kedvünk. (=én döntöttem el, a srác meg szerett annyira, nemtom 75B minek számít mondjuk, de megfelelt a célnak : )

tehenke 2009.03.03. 16:05:28

Annó nekem is a szülők erőltették a házasságot. Vállás lett a vége. Mondjuk mellműtét nem kellett, mert 90D volt a drága..
Kicsit már sajnálom.

natuck 2009.03.03. 16:08:52

SEMMIKÉPPEN se engedjen senki a maga közelébe sebészt ilyesmi miatt!
Ki kérne ilyet olyasvalakitől, akit tényleg szeret?
És sok férfit egyértelműen a szelíd lankák ejtenek rabul. Felháborítanak a hülye hirdetések, amikben mindenkit barbie alakúra akarnak szabni. Iszonyú sivár, csúnyább világ lenne az.

tehenke 2009.03.03. 16:10:40

@natuck:

Lehet, hogy szereti, de jobb lenne úgy vele az ágyban.
Érdekes, csak olyankor mondja azt, hogy a külső nem számít, csak a belső, amikor a ronda emberek magyarázkodnak?

cavecanem 2009.03.03. 16:11:53

ez nem lehet igaz, Margit és Kristóf?
szegény egyszeri falusi csaj vs. városi csávó?
mi ez romantika tvcsatorna vagymi?

varvizib 2009.03.03. 16:12:43

Nálam volt hasonló szituáció, legalábbis a párom szülei kérdezték mikor kelünk egybe, mikor lesz végre unokájuk.

Mondtam nekik, hogy akkor, amikor eljön az ideje.

Erre kicsit besértődött az anyuka, de ezt meg leszarom. A saját vágyait ne a lányán keresztül élje ki. Azt megértem, hogy fontos neki a lánya boldogsága (ez nekem is az), de legalább ilyen fontos számunkra, hogy meglegyen a magánéletünk.

Nem mondtam ki, csak magamban tettem hozzá, hogy:
1. a párom nem nekik fog szülni unokát, hanem nekünk gyereket;
2. hadd döntsem el én, hogy mikor kérem meg a kezét;
3. ha sokat beleszól a dolgainkba, akkor nem sok jót ígérek neki.

A szomszédok véleménye még annyira sem érdekel mint a szüleié. A saját szüleimnek sem kértem ki a véleményét a párommal kapcsolatban, hisz nincs szükségem szülői jótanácsokra, tudok felelősségteljes döntéseket hozni.

A lényeg, hogy én tudjam, hogy mi az, amit kedvelek a páromban és miért jó vele lenni, hogyan tervezzünk.

Tudom, hogy különböző embereknek különböző az ízlésük is, így ha valakinek kevésbé jön be, azt is leszarom, mert ebben a kérdésben egyedül a kettőnk véleménye számít.

Én szeretem a formás, nagy melleket, de tudom, hogy van akinek meg pont a kicsi jön be. Attól még az a másik sem hülye, csak más az izlése.

A mellműtéttel kapcsolatban: ha Kristóf szereti a párját akkor miért lenne baj, ha olyanná akarná formálni őt, ami neki szexuálisan is izgató?

Egy nő sok szerepet játszik: lehet jó anya, háziasszony, szerető és lelkitárs is egyben. Most olyan társadalomban élünk, ahol mindent egy személyben akarunk megkapni (vagy ha nem akarunk, akkor kapunk egy fejbekólintást, mert az erkölcsi normába csak a monogám kapcsolatok férnek bele).

Na szóval miért olyan nehéz elképzelni, hogy NINCS tökéletes nő, ahogyan a nők számára sincs tökéletes férfi? - Legfeljebb az ELÉG JÓ létezik, és ott is szerepekre kell bontani, hogy miben jó.

Ha Kristóf számára Margit minden tekintetben megfelel, épp csak a megfelelő méretű mellek hiányoznak, hogy szexuális téren is rendben legyenek, akkor ez már egy nagyon jó hír, hisz a külsőt könnyebb formálni mint a belsőt, és Margit számára is jó, mert neki is szüksége van arra, hogy mint NŐ tekintsen rá Kristóf, és ne "csak" mint barát, lelkitárs, háziasszony, vagy leendő anyuka.

Szerintem sokkal nehezebb kifogni egy nőt, aki belül rendben van, vannak közös témák/célok, mint találni egy csinibabát, aki egy szépség, bár közben belül kong az ürességtől. Egy csinibabába észt önteni, intellektust adni neki szinte lehetetlen, míg egy lelki társból minden szempontból jó nőt csinálni most már egyre inkább lehetséges, sőt érdemes is. Ez Margitnak is előnyére válik, mert rendbe teszi az önbecsülését is és Kristóf is büszke lesz rá.

Persze ha a megfelelő belső értékek hiányoznak, akkor Kristóf számára házasság helyett inkább javaslom a gumibabát, vagy az útszéli k..vát, mert az is meg fog felelni az igényeinek.

ElPadre 2009.03.03. 16:13:42

na, szögezzük le gyorsan, hogy a kismellű csajok nem nyomik. életem legjobb szeretői közt túlnyomó többségben kis-, vagy max átlagos mellűek voltak, és ahogy írta valaki, azoknál gyanítható a 40 éves gyári garancia amúgy is. :)

másrészt, gratulálok azoknak a "férfikollegáknak", akik szerint nem nagy ügy egy mellműtét. tessék, aki így gondolja, az gondolkozzon el egy péniszműtéten, bevállalná-e, nem nagy ügy? basszus, én még a zsírleszívásra sem tudok nem nagy ügyként tekinteni (penig rámférne pár makacsabb helyen), hát még egy ilyen nagyobb volumenű műtéten?

arról nem is szólva, hogy úgy kb. mennyire csap bele valakinek az önbecsülésébe, ha a társa, a szeretett egyetlenje egy ilyen javaslattal áll elő?

(azon mondjuk elgondolkodnék, hogy bizonyos kor felett egy mellfelvarrás mennyire lenne sértő -- az sztem nem annyira.)

margitka viszont szégyellje magát. olyan helyzetbe kényszerítette kristófot, amiben én speciel azt mondtam volna, hogy margit, téged szeretlek, de kezdj valamit a szüleiddel, mert ha elveszlek, akkor magadért veszlek el, nem pedig azért, mert a szüleid ezt így tartják helyesnek. ja, és anyád még egyszer nem alszik itt.

szóval bonyolult helyzet, mindketten sárosak. szerintem itt már csak a szétmenés és a tapasztalatok levonása segít. és margit: a kis mell meg nem probléma. a szülők, na azok igen.

natuck 2009.03.03. 16:22:49

@tehenke: nem azt mondom, hogy a külső nem számít. Hanem azt, hogy ha az emberek függetleníteni tudnák magukat a fizetett tömeghipnotizőröktől, akkor az egyének "ideál" -ja kb. hasonló szórást mutatnának, mint az egyének adottságai. És szerencsére egyének saját ideáljai nem is győzhetők le teljesen.

guy 2009.03.03. 16:25:36

Ez a sztori vagy kamu, vagy két iszonyatosan unintelligens ember kapcsolatáról szól, akik jobb lenne, ha nem szaporodnának.

nyílméregbéka 2009.03.03. 16:26:00

Öt év múlva meg majd az lesz, hogy "túl ráncos vagy, de ha felvarratod az arcodat, nem válok el tőled."
Nekem is mínuszos mellem van, na és? Akinek nem tetszik, járjon fejőstehénnel. Eddig mindenkinek tetszett ;-)

Amúgy a szülők nagyon - hm - vidékiek; 2009-et írunk, mi az, hogy vadházasság!?? Hol élnek? Nem Szaúd-Arábiában vagyunk.
Különösen ez a rábeszélés, tukmálás, ez bunkó dolog és baromi megalázó is. A szülők jobban tették volna, ha meg sem szólalnak. Értem én, hogy nem rosszakaratból tették, de ezzel jól alátettek ennek a kapcsolatnak :-((

Harmadrészt viszont, az a pasi, akit a házasságra rá kell beszélni, unszolni, nógatni, és pláne FELTÉTELT SZAB!, hát ahhoz én biztos nem mennék hozzá. Ha netán elromlik a házasság, akkor hallgathatom egy életen át, hogy Te akartad!

Nem jó ez sehogy :-(

Dinsdale Piranha 2009.03.03. 16:26:32

Kristófból az őszinte szeretet beszélt. Ahogy egy gondos kertész gyomlál, metsz, permetez, Kristóf is a legjobbat akarja kihozni Margitból. Micsoda hülyeség az elfogadás! Az az igazi szeretet ha mindent elkövetünk, hogy hatásunkra szépüljön, fejlődjön párunk. Uff.

tehenke 2009.03.03. 16:27:08

@natuck:
Ez is jó duma. Viszont el is vehetné, és keríthetne egy nagy mellű szeretőt, mert arra vágyik. Milyen izé, hogy nem teszi, és a párjától akarja a szexuális vágyai teljesülését is, nem?

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2009.03.03. 16:39:38

Nos, a mücsöcs összehasonlíthatatlan az igazi nagy mellel. Az igazi mellnek párja nincsen.

Viszont a korrekció mindenképpen segít, hiszen:
-a mücsöcsöket is tudja "élvezni" a használó (férfi), hidd el
-a magabiztosságod nagyságrendekkel megnö
-ronda dolog, de sajnos elsöbbséget élvezhetsz egy esetleges munkahelyváltásnál
-ha megnagyobbított csöcsökkel is elhagyna a géza, akkor sem kell bánkódnod, mert a késöbbi ismerkedéseid során soha-senki nem fogja kérdezni egy merészebb dekoltázzsal, hogy "ugyan, pumpált vagy?", mert senkit nem érdekel. Csak a látvány az, ami fontos. Az pedig magáért beszél.
-nem is hiszed milyen sokan lennének kurva hálásak, ha legalább felfújt csöcsöket használhatnának

Mindent egybevetve, ha van rá pénzed, mindenképpen vágj bele a mütétbe.

Igazság Atyja 2009.03.03. 16:41:53

A nagy cici inkább esztétikai élményt okoz, a jó (vagy jobb) szexnek nem előfeltétele. Kivéve, ha olyan kicsi, hogy a közécsúsztatós mulatság nem kivitelezhetúő.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.03.03. 16:48:51

@changebug:

Ez után a komment után az összes többi szócséplés. Akár mindet törölni lehetne, csak ezt kéne meghagyni.

ügyfélszolgálatos 2009.03.03. 16:51:17

@Reckl_Amál: Veled értek egyet, a nő és szülei suttyó parasztok. Nálunk ha az anyós ilyen kéretlenül mondaná az esküvőt jól kiröhögném. Gondolom meg akarják a gazdag városit fogni. Olyan sincs, hogy bejelentés nélkül jön hozzánk.

Adamfark 2009.03.03. 16:57:24

Példamese ez gyermekeim!
Manapság már nincsen olyan falu Magyarországon, ahol még ott tartanának, hogy "vadházasság"!
Érdekes gondolat kísérlet.
Már csak azért is sántít a dolog, mert 2,5 év után nincs az a férfi, aki felpumpáltatná az asszony cicijét.
2,5 évig OK volt, most meg mán' kicsi?
Viszont a pasasoknak tanulságos sztori, mert ha egy nő nagyon el akarja vetetni magát, akkor ezzel gyorsan el lehet venni a kedvét. Ha meg még arra is képes a nő, hogy tényleg felfújatja a cicijét, akkor attól nagyon messzire kell menekülni, mert fix, hogy 1nél több kereke hiányzik.... :)))

respecta /01 2009.03.03. 17:01:08

@KopaszMercis:
Na megállj csak, itt nem volt okod (nahát...)!

Szóval: Nem csodálkoznék, ha a srác pont olyasmit kért Margittól, amiről bizonyosan tudta, hogy nem fogja megtenni a házasság érdekében. Erős a gyanúm!
Ki a csuda akarna ilyen családba bekerülni?!
Valaki írta, hogy úgy kell a lakást kialakítani, ahol anyuka nem tudja álomra hajtani a fejét. Helyes.

Más: Nekem teszik, hogy változunk a korral. Először a pasi feneke, teste és egyebe a lényeg - majd az egyebe és a feje, annak is a felső harmada, persze belül!
Gondolom később jön a csak feje, annak is a felső harmada, persze belül.Majd kiderül.

cziczmiczpindur 2009.03.03. 17:02:18

Ha a pasi egy kicsit is komolyan venné a párját, nem kérne ilyet. Nem csak azért, mert ez egy nagy műtét, hanem azért is, mert - ha jól tudom - szilikonos cicivel nem lehet majd természetes úton táplálni a leendő gyerekeket. Ha se gyereket, se házasságot - ami szerintem a másik teljes felvállalását jelenti, lásd pl. házassági vagyonközösség - nem akar, csak műcicit, akkor nincs mit várni tőle.

majorglory 2009.03.03. 17:09:55

mellműtét egy farokhosszabbító műtétért cserébe... az közel azonos mértékben megalázó és fájdalmas lehet....

2009.03.03. 17:31:06

Mindenki édesen lesuttyó-parasztozza a szülőket és vígan elsiklik a a legparasztabb mondat felett: "Te biztos vagy benne, hogy tényleg egymásnak vagyunk teremtve?"
Micsoda marhaság!
Méghogy egymásnak teremtve. Mi kéne még?
A házasságra nincs biztosíték. A házasság akarás és feladat, ha tetszik szolgálat. Olyan szolgálat ahol a magad javát úgy szolgálod, hogy a másikét keresed.
Ez kitart egy életre is.
Aki ilyet mond az éretlen és alkalmatlan a házasságra, de nem csak arra hanem magára a felnőtt létre is.
Éljen az infantilizmus!

teabore 2009.03.03. 17:44:06

dome64 2009.03.03. 17:31:06

...és a lány 27 éves, a srác pedig gondolom legalább annyi - és továbbra sem tudnak dönteni. Na ez a szomorú...

2009.03.03. 17:45:13

OFF:
@georg 48: faszán csúszik. száraz kenésre pont jó :)
/OFF

respecta /01 2009.03.03. 17:54:12

@dome64:
"Te biztos vagy benne, hogy tényleg egymásnak vagyunk teremtve?"
Pusztán a párkapcsolatból már menekülni kívánó,nemakarommegbántani, de inkább elég, - valamelyik féltől elhangzó egyszerű kérdés.
Semmi mást nem kell belemagyarázni.

fender (törölt) 2009.03.03. 18:04:05

Vehh, én se nagyon szoktam kommentezni de ez az üzenet azért elég vérlázító:

dome64 2009.03.03. 17:31:06
"A házasság akarás és feladat, ha tetszik szolgálat. Olyan szolgálat ahol a magad javát úgy szolgálod, hogy a másikét keresed."

Tudod kicsi fiam, pont az ilyen durva materiális érdekeken alapuló kapcsolatok nem érnek szart sem. Tiszta sor, hogy nincs biztosíték házasság sikerére, ezt el kell tudni fogadni. A te életszemléleted után jogos kérdésként merülne fel akárkiben, hogy ha katonaságot rühellte, akkor miért szeretné a házasságot? Légy szíves ne legyél ilyen okos és jelezd, hogy ez a véleményed. Én is csak azt tudom előadni.

Apuka, anyuka maradiak, a valódi kapcsolatokról valószínűleg semmit nem tudnak. Nem szabad rájuk hallgatni. Azonban, ha a srác kérése ilyen problémát vet fel (én is férfi vagyok), szerintem egyértelmű a válasz. Nem szabad magadat megerőszakolnod még a srácért sem, mert semmi jóra nem vezet. A srác elmondhatja, hogy nagyobb cicivel jobban tetszel neki, de házasságot kötni hozzá szerintem nagy marhaság.

burian 2009.03.03. 18:11:32

Hú, de bénán volt ez megírva. Ki követte el? Megint melyik "írónő", a Kata nevű vagy a másik, az Orsi?
"Használod a lányom"? Miért nem mondja rögtön karalábé pucolás közben, huncutul csippentve a szemével, hogy nem geciputtony az én egyszülött, tejszagú leányjermekem, dezoxiribonukleinsavam továbbvivője, hö. Csuhaj. Így még falsabb lett volna. Nem kellene ezt erőltetni. Az író írjon olyasmiről, amit ismer.
Meg ez a befejzés. Teccő cegó, nagyobb cseccsel elveszlek, no. Mindez egy textiltervező és egy világlátott, utaztató és/vagy animátor között?! Ne má'! Abszurdba hajlik, de nem jó értelemben. Javaslom, hogy végén lépjen be az ajtón Darth Vader és mondja azt, hogy nekem jó vagy így is, deszka. Utána vad lézerkardozás. A lány közéjük ugrik, hogy mentse a fiút, mert szereti ugye, de ekkor véletlenül levágják a kis melleit. Egyiket Darth, a másikat a fiú. Szörnyű, mondja Darth, így már nekem se kellesz. Nekem viszont teccő, vödörfej, mondja a fiú és egymáséi lesznek. Ekkor lép be a mama egy kosár tyúkkal. Meglátja a Darth Vaderrel kufircoló meny-jelöltjét és a mell nélküli, füstölgő lányt. Nindzsa pózt vesz fel és egy tyúkkal kivégzi a lányt. Darth abbahagyja az aktust és felnéz. Mi van nyanya, nem kár a csibéért? Erre a mama letépi álarcát és kiderül, hogy ő valójában Tapsi Hapsi.
Szerintem ez jobb befejezés. Hitelesebb.

natuck 2009.03.03. 18:12:15

@tehenke: Úgy látom, hogy nem érted meg, hogy van, akinek teltebb kebel volna a kompromisszum, mert azoktól nem dobban úgy a szíve... Lehet, hogy nem ez a többség, lehet, hogy nem verik nagy dobra, de szerintem nem is kevés az ilyen férfi.
Te tényleg hozzászabatnád magad valakihez, aki 2.5 év után kitalálja, hogy nem vagy jó neki?

llcool 2009.03.03. 18:14:38

Dobnám a pasit, megcsináltatnám a melleimet, és olyan helyre mennék, ahol nem jár a vonat.

Ebben a sorrendben.

ElPadre 2009.03.03. 18:16:59

@neantropus: na most szartam össze magam a röhögéstől. :D szerintem védesd le a filmjogokat. :D

őszecske 2009.03.03. 18:48:37

N E M !
Legközelebb meg fejet,orrot, fület kér plasztikázni a hapi a lánytól!...

Sussudio 2009.03.03. 18:58:02

Cziczmiczpandur,

de tévedsz. A szilikon nem akadályozza a szoptatást.

Mellékese a sztorira: áááááááááááááá.
Két szellemi sérült.
Szerintem házasodjanak össze. Legalább nem rontják le más genetikai állományát véletlenül.

(Kristóf meg peeersze, hog nem szereti Margitot. Ez a legnyilvánvalóbb - a szellemi sérülésen kívül. És nem, nem azért, mert nagyobb melleket akar.
Hanem azért, mert proletár tirpák módon, a csaj önbecsülésébe gázolva, feltételként adta ezt elő.
Ha egy jó kapcsolatban, egy jó kis szex után épp összebújva vezeti elő, hogy ugyan neki így is tetszik, de a lány nem örülne-e, mert óóóóó, de csini lenne utána - akkor még meg is lehetne fontolni.)

Sussudio 2009.03.03. 19:03:22

Szerintem amúgy sok mindent érdemes megtenni azért, hogy MÉG JOBBAN kelljél annak a pasinak, akinek amúgy is kellesz.
Azért, hogy kelljél valakinek, akinek nem kellesz - na azért mert pont semmit sem érdemes megtenni.

Margit meg majd elgondolkozik ezen. Meg egy agyműtéten, szerintem.

Archenemy 2009.03.03. 19:18:37

Kristófka arcát kéne plasztikázni, meg a szülőkét.

Arthur Dent 2009.03.03. 19:20:49

Hmmm.

A szerelem az egy rövid ideig tartó állapot.

A mellműtét hatása meddig fog tartani?

A házasságok a gyerek érkezésekor mennek többnyire tönkre.

Na meg a mellek is. Szóval ha ez már most gond, akkor másik pasi.

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2009.03.03. 20:14:54

Kristófnak fogadjunk a fülére ért a haja és bitzenét hallgatott alattomban. Fejet vágatni, agyat növeszteni meg mégsem akart, még a szerelme kedvijér se. És az iskolaköppenyt is elsunnyogta, mert jelzőcsengő után ért be mindig a gimibe, amikor az ügyeletesek már nem írták a rosszakat. A papa pincéjéből úgy innák egy kis vérveres mustot abbul a tavalyibul. Életszerüjen. Az meg egyenesen érdekelne, hogy a mama jól-e főz, mer direkt szeretem a házikosztot.

Pistike_ 2009.03.03. 20:37:47

Szerintem itt az alkalom :) Csináltatsd meg a cicid, fizesse ki a pasi, majd dobd ki ! :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.03.03. 20:44:50

a post írója túl sok Nők Lapját olvasott, ott lehet ilyen 'mély' és 'elgondolkodtató' és 'könnyfakasztó' történeteket olvasni. muhaha

fender (törölt) 2009.03.03. 20:49:49

neantropus 2009.03.03. 18:11:32

Ott a pont! Ez állati nagy lett! Ha esetleg mégis valóságos lenne a történet, én is (de őszintén) javaslom a post-íronak neantropus kommentjének esszenciális hatása alatt hozza meg a döntését!

Csávógyerek 2009.03.03. 21:39:46

Nagyvilági egy család ez a Margité. Ha ilyen szüleim lennének, valószínűleg az Antarktiszon laknék egy jégkunyhóban, hogy minél távolabb legyek tőlük.

Nem eléggé melles a Margit? Hát Istenem. Legalább nem fog köldökig lógni az a cici a második szoptatása után. Előfordulhat, hogy pont akkor lesz pont jó. Ha meg nem, akkor kisnyúl. Igy alakult ki Margit történelmileg.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez a nagyon sokadik olyan blog, amely két ivarérett csecsemő komolytalan vergődéséről szól.

Hát sírva könyörgöm: nem lehetne jobban tisztelni egymást? Ha nem bírod a melleit, Kristófom, miért nem dobod a gádzsit? Miért kúrogatod, meg jársz a szüleihez, meg viszed a fene tudja hova. Ha nem engedi valami ott belül, hogy úgy szeresd, ahogy megteremtődött, miért nem tiszeteld őt annyira, hogy más keresel helyette. Egy B. Macát, a hátára szerelt fejőgéppel.

Próbáljunk már bele nézni abba a tükörbe végre!

Hurkacsárda 2009.03.04. 08:25:22

Kedves Margit!

Feladat. Meghívni Anyós jelöltet és az egész falut, persze az Ő kecójába és népszavazást tartani arról, hogy vidéki értékrend szerint tényleg a műmellekkel kell-e szoptatni a majd születendő unokát! Éljen a melanin botrány és szilikon mellű, -seggű,-szájú Anyukák.

Szavazás után meg fiúkájukat KIRÚGNI, de azonnal. Úgyis jobb jön!!! HajráT

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.03.04. 10:40:05

A duá - a diá, ha pici, ha nagy
Nincsen a világon szebb, mint a cici!
A duá - a diá, a pici - a nagy
Izzik a levegő, resetel az agy.

Fekete-fehér a Mikiegér,
Az éj közepén a film véget ér.
Ásít a szúnyog, a kertmozi zár,
Standol a pereces, álmodni kár.

Esti Mese · http://anoha.blog.hu 2009.03.06. 13:16:13

Szerintem Kristóf látogassa meg anyósékat, és mesélje el nekik, milyen feltételt szabott a házasságnak. Jó kis családi ebéd lesz...:)

Avicenna 2009.03.23. 12:00:53

Szerencsére senki sem annyira szemtelen, hogy direktbe így ilyennel hozakodjon elő.
Egyébként meg ne csinálja meg a műtétet, és Kristóf meg döntse el, hogy akkor tényleg szedi-e a satrafáját.
süti beállítások módosítása