Horrorszemű szörnyek jóéjt puszihoz. Vááá....

 

 

- Hát ez nem éppen jó mese, mondom a fiúknak.
- Nem, teszi hozzá a Nagy - uncsi.
- Hogy mondod?
- Mondtam már, unalmas, nincs benne semmi.
Erre én naivaként megnyugszom, na ugye, milyen jó is az, hogy esténként igazi meséket olvasunk, klasszikusnak számító szereposztással jóval, rosszal, gonosszal, sárkánnyal, alkamasint repülőszőnyeggel. Hát bizony megéri, mert tessék, gyerekek már tudnak különbséget tenni értékes és értéktelen között, a Pom-Pom, Károly bácsi és Frakk, a Kis Vakondról nem is szólva sokkal jobb ismerősei, mint bizonyos uncsi Dzsék. Nem sokkal később viszont valami furcsát zajt hallok.
- Hát nem érted, hogy most a fakanál a pisztol, azzal kell lepisztolozni a lányokat?!? - üvölti teli torokból a Kicsinek a Nagy. Aztán észreveszi, hogy figyelem őket, és nyugtatólag hozzáteszi: ne félj, csak kicsit kell meghalni, egészen kicsit, úgy mint abban a rajzfilmben, és akkor majd jó lesz.
Jó? - vágom rá, - hát hogy lenne jó, ha valakinek fájdalmat okozol, ha valakin sebet ejtesz? Sőt megölöd?
És ekkor elakad a játék.

Odabújnak hozzám, ülünk a szőnyegen, csak csendben. Megállítanám az időt, ha lehetne. És ebben a kizökkent időben mesélnék nekik egy lányról. Egy lányról, aki örökkön olvasott, akit édes jó nagyanyja Harisnyás Pippi kalandjai után csak Pipikémnek nevezett, aki nyaranta a padláson a Színházi élet megbarnult lapjairól költött meséket, mert a mesék
megbabonázták, elvarázsolták. Szóval ezt mesélném nekik, de ők közben már magamra hagynak, majd ebéd után meséld tovább mondja a Nagy, addig még egy kicsit, pisztolozunk...

Klikk még ide, ha a téma érdekel: Játsszunk köcsög arabosat!
 

Szerző: izadóradanken  2009.01.05. 10:06 3 komment

Címkék: magyar agresszió gyerekkor rajzfilmek tévénézés gyerekkorban tévéfüggő

A bejegyzés trackback címe:

https://mertmegerdemled.blog.hu/api/trackback/id/tr22810241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

algi 2009.01.05. 14:30:25

A dolog még ennél is bonyolultabb, mert az igazi mesékben (ahogy te is írtad) van erőszak. Akkor kérem szépen hogyan különböztessem meg a jó erőszakot a rossz erőszaktól? Fene tudja. Talán nem is az a nagy kérdés, hogy erőszak vagy nem erőszak, hanem az, hogy minőség vagy nem minőség.

nutika 2009.01.07. 09:56:42

Szerintem a kérdés inkább az, hogy a gyerek passzív befogadója az erőszaknak (a képernyő előtt), vagy lehetősége van aktívan feldolgozni - akár fejben, mert nem készen kapott képekben kapja, hanem a fantáziáját dolgoztatja az olvasott mese, akár fizikailag, lövöldözőset játszva. Meg hogy megvan-e a feloldás, a katarzis.
Szerencsére (pont a fakanállal lövöldözéssel és hasonlókkal) a gyerekek egy csomó mindent fel tudnak dolgozni utólag - azt is, ha olyasmivel szembesültek a képernyőn, amire nem álltak még készen. De a képernyőről kapott mese, az olvasottal, mondottal ellentétben csak lustítja, rombolja a fantáziát, a kreativitást. És a mondott mesét a gyerek magában csak olyan képekre fordítja le, amit még fel tud dolgozni.

m. kisasszony · http://kisasszony.blog.com 2009.02.03. 16:57:43

Szerintem azért nem kell halálosan komolyan venni a dolgot. Az eredeti Grimm mesék felnőtteknek szólnak: Hófehérke történetében a gonosz mostoha izzó vaspapucsban táncol, amíg el nem szenesedik a lába. Hófehérkének előtte egy mérgezett fésűt állít a fejébe, majd megpróbálja megfojtani egy fűzővel. Hamupipőke mostohanővérei pedig levágják a sarkukat, és a lábujjaikat konyhakéssel- hogy felvehessék az üvegcipellőt. Azonban Disney-ék jóvoltából a mai gyerekek már a "cenzúrázott" verziókat ismerik. 16 éves vagyok, rengeteg mesét olvastam/olvastattam kiskoromban, többek között ezek eredetijét is. Sőt, horror filmekbe lestem bele titokban, és az óvodában gyakran játszottunk kórházasat, amelyben valamelyikünk meghalt. Ma mégis különbséget teszek jó és rossz között, tisztában vagyok a fogalmakkal, és úgy érzem, az erkölcsi értékrendem is a helyén van. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkoriban nem voltak ennyire élethű "gyilkolós játékok"...ugyanis a korosztályomban sokszor szembesülök ezek személyiségre káros hatásaival. Ha egy 16-17 évesben ekkora torzulást okoznak ezek, vajon mi történhet egy tíz évvel fiatalabbal? Az egyetlen amitől igazán távol kell tartani a gyerekeket- az az agresszív pc-s játék. (Persze nem kollektíve, csak a szörnyes-fegyveres-bombázós-gyilkolós az, ami aggasztó lehet.)
Gondoltam értékelik a kedves szülők a félig felnőtt-félig gyerek perspektívát :)