Mert, ugye, ha az elemiből jó gimnáziumba akar kerülni, olyanba, amiből jó egyetemre lehet bejutni, olyanba, ahonnan jó munkahelyre lehet felvételt nyerni, olyanba, ahonnan jó vaskos borítékot lehet hazavinni, akkor ez a matek ötös, úgy is mondhatnánk, sorsdöntő fontosságú. 

De megvan. Sokan dolgoztunk érte, az igaz.
Én például nem kevesebb, mint tizenhét napot, huszonkét órát és negyvenhét percet töltöttem el az életemből, hogy gyermekemet lelkileg motiváljam a matematika ötös megszerzésére. Az alábbi módszereket alkalmaztam.
Először is kilátásba helyeztem egy oltári nagy maflást az ötösnél gyengébb osztályzat bepottyanásának esetére. Ez, sajnos, nem jött be, mert Micike halálra röhögte magát, hogy, persze, anya, te meg a maflás… (És amíg röhögött, addig se a matekot tanulta.) Ekkor megpróbáltam az értelmére hatni, és a matematika fontosságát elemezni, utaltam például arra, hogy ha végre megtanulná, könnyedén ki tudná számolni, hogy ötös matekdolgozat esetén mennyivel gyarapodna hirtelenjében a zsebpénze.
– Miért gondolod rólam, hogy ilyen anyagias vagyok? – pirított rám, és elvonult tévét nézni.
Ekkor úgy döntöttem, személyesen fogom megtanítani az anyagot, mert olvastam valahol, hogy az érzelmi befolyásoltság pozitívan hat a teljesítményre. Elővettem a matekkönyvet, és elmerültem a (konkáv és konvex, belső és külső) szögek tanulmányozásában, és míg rohantak a szögpercek, a papíromon szépen kirajzolódtak a szögfokok, és már kívülről fújtam, hogy egy adott pontból kiinduló két félegyenes szögvonalat alkot, és az adott pont a szög csúcsa, a félegyenesek a szög szárai... A DERÉK szöget még tökjól megértettem, de a TELJES szögnél elakadtam. (Könyörgöm, mitől zár be szöget két vonal, ha nincs közte rés?)
Nem adtam fel. Rájöttem, hogy a modern, teljesítményorientált munkaelméletek szerint a csoportmunka a legcélravezetőbb, így felkértem családunk összes tagját, hogy ki, hol éri Micikét, üssön egy-két szöget a fejébe. (Na, nem szó szerint.) Ettől fogva nagypapával a kocsiban, apával az állatkertben, nagyival az uszodában csak szögnyelven volt szabad beszélni, de sebaj, DERÉK dolog ez, EGYENES irányban haladunk a TELJES tudás felé, fő hogy TOMPA ne maradjon a gyerek. És ne legyen HOMORÚ. (Vagyis szomorú.)
Megírták a dolgozatot.
– Hányas? – kérdeztem lelkesen.
– Ez nem számít – magyarázta Mici –, mert ez csak az első dolgozat, úgy is vehetjük, hogy csak egy főpróba az igazi előtt, és úgyis megíratja még egyszer a tanárnő, mert mindenkinek egyes meg kettes lett, csak nekem nem, mert nekem hármas, meg a Szabónak ötös, de neki matematikus az apja.
Ekkor megvilágosodtam. A gyerek kiváló PR szakember lesz! Vagy ügyvéd. Vagy szónok. De nem lesz, mégsem! Nem, nem és nem, ha nem ötös a matekja!
Nagyon szomorú voltam egész este. Meg másnap is. Meg harmadnap is. Mici ekkor leült mellém, vállamra tette a kezét, és megkérdezte:
– Mi a baj, anya?
– Szomorkodom a matek miatt – mondtam.
– Ugyan! Ezért szomorkodni! – és faképnél hagyott, mert sürgős szépítkezni valója akadt.
 
Erre ma küldte ezt az esemest.
Hogy ötös lett a matekom, Mici.
Mintha azt mondaná: itt van, tessék, hogy örüljél.
Az esemest gyorsan tovább küldtem minden érintettnek: az apjának, az apámnak, az anyámnak, a többi nagyszülőknek, a nagynéniknek, a barátainknak, a…
Vacsorára a kedvencét főztem, fasírtot meg sóskát.
Amikor hazaért, sokáig részleteztem, hogy milyen büszke vagyok rá, és milyen óriási dolog is ez, és ugye, ő is belátja végre, hogy az esze megvan hozzá, csak hát a szorgalom, meg a kitartás, és nem szabad soha feladni, mert a kemény munka meghozza gyümölcsét...
Amikor pedig nem látta, ugyanezt elmondtam a tükörnek is. És alaposan vállon veregettem magam. 
 

Szerző: Nada  2008.12.31. 14:00 Szólj hozzá!

Címkék: matek ötös kamasz megvilágosodtam

A bejegyzés trackback címe:

https://mertmegerdemled.blog.hu/api/trackback/id/tr62798132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása